Szuperliga: „Az európai futball mi vagyunk, nem ők” – az UEFA-tagszövetségek állásfoglalása

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.20. 20:12
null
Aleksander Ceferin (balra) az európai szövetség montreux-i kongresszusán (Fotó: uefa.com)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 55 tagállama is állást foglalt az új európai Szuperliga bevezetése ellen, megjegyezvén, hogy megvédik majd a futballt attól az „önző klántól”, amely mit sem törődik a játékkal.

 

Az UEFA hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint a tagállamok egyhangúlag ellenzik a tizenkét európai topklub által megalapított Szuperliga elindítását.

„Az UEFA ötvenöt tagszövetsége elítéli az úgynevezett Szuperliga bevezetését. A kongresszus hajthatatlan abban, hogy a zárt Szuperliga ellentétes az európai értékekkel. Az UEFA és tagszövetségei hisznek egy valódi európai modellben, amely mindenki számára nyitott versenysorozatokon, szolidaritáson és a bevételek újraelosztásán alapul, valamint biztosítja a labdarúgás fenntarthatóságát, fejlődését.

A szakadár klubok nyilvánvalóan nem érzékelik, hogy a mai státuszukat nem elszigetelten érték el, hanem egy dinamikus európai rendszer részeként, amelyben a nagy, a közepes és a kis klubok egyaránt hozzájárultak mindenkinek a sikeréhez és a veszteségéhez. Sértik az európai értékeket azzal, hogy azt feltételezik, jogosultak a különválásra, és igényt tartanak arra az örökségre, amelyet közösen építettünk fel.

Az UEFA, a tagszövetségek, és mindazok, akik szeretik a futballt határozottan ellenállnak, és a végletekig harcolni fognak a kiszakadni kívánó klubok tulajdonosainak és támogatóinak a törekvései ellen. Tudjuk, hogy erkölcsileg mi forog kockán, és megvédjük majd a labdarúgást attól az önző klántól, amely mit sem törődik a játékkal. Az európai futball mi vagyunk, nem ők” – áll az UEFA nyilatkozatában.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik