A Juventus is búcsút int a Szuperligának (Fotó: AFP)

 

Az olasz csapat már 2021-ben is kiadott egy közleményt, miszerint a sok visszalépő csapat miatt nem kivitelezhető a Szuperliga ötlete, azonban hivatalosan csak most jelentette be, hogy nem lesz résztvevője a projektnek.

 
Szuperliga: az Atlético és az Inter is kilépett – hivatalos

A torinói gárda a nyilatkozat szerint tájékoztatta a két megmaradt klubot, a Barcelonát és a Real Madridot, hogy tárgyalásokat kezdeményez a kilépésével kapcsolatban. Ezenkívül az olasz klub tagadja, hogy a döntése mögött az állna, hogy az UEFA bármiféle szankcióval fenyegette volna. Mint ismert, egyes sajtóértesülések eddig azt állították, hogy az UEFA ötéves eltiltással fenyegette az olaszokat, ha nem hagyják ott a Szuperliga-projektet.


A Juventus kilépésével mindössze a Barcelona és a Real Madrid maradt az eredeti tizenkét csapat közül. A két spanyol klub egyelőre semmilyen információt sem közölt az álláspontjáról.

A La Liga elnöke, Javier Tebas a Juventus kilépése után hivatalos Twitter-oldalán osztott meg egy képet a Juve, a Barca és a Real elnökeiről, és így kommentálta az olaszok döntését:

„Az utolsó csukja be az ajtót, és kapcsolja le a villanyt!”