Dragan Sztojkovics (Fotó: FSS Twitter)

 

„Nincs nagyobb megtiszteltetés annál, hogy valaki a saját országának válogatottját irányíthatja. Ennél szebb születésnapi ajándékot nem is kívánhattam volna” – mondta a bemutatkozásakor Dragan Sztojkovics, aki március 3-án, azaz a hivatalos bejelentés napján tölti/töltötte be az 56. életévét.

Az új kapitány arról is beszélt, hogy tisztában van a felelősséggel, de bízik a saját és a segítőtársai képességeiben, valamint abban a hatalmas potenciálban, ami a szerb válogatottban rejlik.

„Mivel hamarosan elkezdődnek a világbajnoki selejtezők, már nagyban készülünk azokra a találkozókra, elemezzük az ellenfeleket. Amit korábban mondtam, most is elismétlem: egységesnek kell lennünk, a nemzeti válogatott tagjainak teljes erőbevetéssel és tiszta szívvel kell küzdeniük az országért” – nyilatkozta Sztojkovics, elismerve, hogy az eredményesség áll az első helyen, de azt is szeretné, hogy a szerb válogatott a mérkőzéseken ellenőrzése alatt tartsa a játékot.

Az új kapitány a kinevezése után közzétette azoknak a névsorát is, akiket felkért, hogy legyenek a segítői: Sztevan Sztojanovics a felnőtt válogatott sportigazgatója lett, Goran Djorovics és Szasa Ilics edzői feladatokat látnak majd el, Goran Csumics lesz a kapusedző, Kacuito Kinosi felel majd a játékosok erőnlétéért, Nebojsa Sztamenkovics az elemzéseket végzi, Nemanja Filipovics pedig a csapatmenedzseri feladatokat látja majd el.

A 2022-es katari világbajnokság selejtezőjében Szerbia az A-csoportban kapott helyet, ahol rajta kívül Portugália, Írország, Luxemburg és Azerbajdzsán szerepel. A csoportelső egyenes ágon jut ki a vb-re, a második pedig a pótselejtezőben folytathatja a küzdelmet a világbajnoki részvételért.