Szerb Szuperliga: bevehetetlen vár? A kupagyőztest fogadja a Topolya

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.07.31. 10:13
null
A Vojvodina védői is izgulhatnak, ha Szilágyi Vladimir (kékben) a kapujuk előtt próbál labdához érni (Fotó: Tumbász Hédi)
Az előző bajnoki idényben remekül szerepelt a Topolya, s az új kezdetén a kupagyőztes Vojvodina ellen bizonyíthat.

 

Vajdasági rangadóval kezdődik a szerb Szuperliga 2020-2021-es idénye: az előző évad újonca és egyben legkellemesebb meglepetése, a Topolyai Sport Club a kupagyőztes újvidéki Vojvodinát fogadja a zentai Városi Stadionban 19 órai kezdettel. A találkozót zárt kapuk mögött rendezik, mivel a szerbiai válságstáb úgy döntött, zöld lámpát ad a labdarúgó-mérkőzések lebonyolításához, viszont a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében a találkozókon nem lehetnek jelen nézők.

A Szabó Zoltán által irányított együttes páratlan sikert ért el az előző idény során, hiszen azzal, hogy megszerezte a negyedik helyen, kiharcolta az európai kupaporondon való részvételt. Az edző az idény végén elmondta, a 2020-2021-es bajnoki idényben szeretnének még jobb eredményt elérni, egy lépést tenni előre a Szuperligában, s a Szerb Kupában is felül akarják múlni az előző évadban elért nyolcaddöntőbe jutást. Tavaly a TSC remekül kezdte a bajnokságot: az első tíz fordulóban hét győzelmet és három döntetlent jegyzett – az idénykezdést bizonyára nehéz lesz felülmúlni, de a csapat minden tőle telhetőt megtesz, hogy ezúttal is jól rajtoljon a bajnokságban. A kezdés mindenesetre nem ígérkezik könnyűnek, ugyanis az előző idény bronzérmese, az újvidéki Vojvodina látogat Zentára, amely a kupadöntőben a tizenegyesek biztosabb értékesítésével legyőzte a belgrádi Partizant.

Szabó Zoltán az idénykezdéssel kapcsolatos sajtótájékoztatón elmondta, nagyon elégedett azokkal a fantasztikus feltételekkel, amelyekkel a Puskás Akadémián találkozott a kilencnapos magyarországi felkészülés során.

„Három mérkőzést játszottunk, és sajnos valamennyit elveszítettük. Emiatt nem vagyok elégedett a védekezés egyes részleteivel, és a támadójátékunk is akadozott, sok helyzetet elpuskáztunk, ezen javítanunk kell. Láttuk és megtapasztaltuk a hibákat, amelyeket ki lehet küszöbölni, s remélem, ezt sikerült elvégeznünk az elmúlt napokban. Bízom benne, hogy a játékosok kipihenték a felkészülési időszak fáradalmait, s ezúttal is győzelemmel rajtolunk a bajnokságban”  – említette a felkészülés stációit Szabó Zoltán, hozzátéve, a nemrég érkezett Dino Dolmagics a felkészülési mérkőzésen térdszalagsérülést szenvedett, így hosszabb időt vesz igénybe a felépülése, Szrdjan Grabezsnek pedig enyhe lefolyású mononukleózisa van.

„Dino Dolmagics és Szrdjan Grabezs kiesése miatt átigazoltuk Nemanja Petrovicsot, a belgrádi Rad játékosát, akinek a bal szél erősítése lesz a feladata” – mondta az erősítések kapcsán a vezetőedző.

Az előző idény egyik legjobbja és leggólerősebb játékosa, Szilágyi Vladimir kiemelte, a klubban a hangulat továbbra is kiváló, s úgy véli, a felkészülés jól sikerült.

„Természetesen a három pont begyűjtése a cél, s az is, hogy Zenta, ahol a hazai mérkőzéseinket játsszuk, továbbra is bevehetetlen vár legyen az ellenfeleknek” – mondta a sajtóbeszélgetésen a labdarúgó.

Az átigazolási időszak során a Vojvodina sem tétlenkedett, s az idénykezdés előtt szerződtette a klubban korábban már megforduló és a Lombard Pápában is szereplő zombori Novica Makszimovicsot, aki 2015 és 2017 között erősítette a csapatot, s a 2015–2016-os idényben a szurkolók a legjobb játékosnak választották meg. Tavaly a TSC és a Vojvodina kétszer csapott össze: Újvidéken 2–2-es döntetlen született, Zentán pedig a topolyaiak Borko Duronjics és Szilágyi Vladimir góljával 2–0-s győzelmet arattak. A TSC az első szuperligás idénye során a harminc mérkőzésen 59 pontot gyűjtött, s csak három ponttal maradt le az újvidéki Vojvodina, öttel a belgrádi Partizan mögött.

SZERB SZUPERLIGA
1. FORDULÓ
19.00:
Topolya–Vojvodina

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik