Szerb Szuperliga: a Topolya vezérigazgatója a védelmet erősítené meg

TŐKE JÁNOS (Zenta)TŐKE JÁNOS (Zenta)
Vágólapra másolva!
2021.05.20. 12:49
null
Tizenhét bajnoki meccs megnyerésének örülhettek a topolyaiak (Fotó: FKTSC)
Tragédiák és megbetegedések egyaránt sújtották a Topolyai SC-t, amely második élvonalbeli idényében is előkelő helyen, ötödikként végzett Szerbiában.

 

A legmagasabb osztályban egy-egy újoncnak szinte mindig a bennmaradás a célja, és sokszor a második idénye a legnehezebb. De természetesen mindig van kivétel, amely erősíti a szabályt. Például a Topolyai SC. Az észak-bácskai együttes tavaly újoncként negyedik lett a szerb Szuperligában, kijutott az európai kupaporondra, a második idénye végén pedig az előkelő ötödik helyen zárt.

„A vízválasztó az őszi szezon utolsó két mérkőzése, az Indjija és a Javor elleni volt, azokat megnyerve a nyolcadik helyre kapaszkodtunk fel, és a felsőházhoz tartozva várhattuk a tavaszi folytatást” – nyilatkozta a Nemzeti SportnakPalágyi Szabolcs,a TSC vezérigazgatója, aki kitért arra is, hogy tragédiák árnyékolták be az évadot. December közepén mindössze 49 évesen elhunyt Szabó Zoltán vezetőedző, kevesebb mint egy hónappal később pedig a legismertebb vajdasági magyar edző, a topolyai klub tiszteletbeli elnöke, Árok Ferenc. A koronavírus és a sérülések miatt az ősszel Szabónak szinte nem is volt lehetősége a legerősebb összeállításban pályára küldenie együttesét. A csapat irányítását január elején a korábbi szerb szövetségi kapitány, Mladen Krsztajics vette át.

„A téli átigazolási időszakban szerződtettünk játékosokat, de szerintem Krsztajics és szakmai stábjának munkája csak ezután mutatkozik meg” – mondta Palágyi Szabolcs, aki szerint az idény legjobb játékát a szurdulicai Radnik elleni idegenbeli mérkőzés második félidejében mutatta az együttes, amikor három gólt lőtt a forduló előtt még ötödik helyen álló hazaiaknak.

„Aki követte a meccseinket, láthatta, hogy csapatunk támadósora és középpályája volt a legerősebb rész, a védelem pedig nem minden találkozón hozta az elvárt szintet, ezért a belső védő és a védekező középpályás posztjára már vannak kiszemeltjeink. Viszont a mi játékosaink iránt is akad érdeklődő, Nenad Lukicsra több klub is szemet vetett. Pozitív példaként kell említenem Jug Sztanojevet és Mihajlo Banjacot, akik kiharcolták állandó helyüket a kezdőcsapatban.”

Szerbiában az idény kezdete óta minden egyesületnek két 21 éven aluli játékost kell beneveznie a kezdőcsapatba, s Sztanojev és Banjac egyaránt megfelelt a feltételnek. A következő évadtól rájuk már nem lehet U21-esként számítani, de két fiatal, Petar Ratkov és Nemanja Krszmanovics már ebben az idényben is játszott és Palágyi szerint jó úton haladnak, hogy akár kezdőként pályára léphessenek a Szuperligában.

Azzal kapcsolatban, hogy a szerb Szuperliga következő idényének mérkőzéseit Zentán vagy Topolyán játssza-e az együttes, a vezérigazgató így beszélt:

„A topolyai stadiont szeretnénk minél előbb üzemképessé tenni, de mivel már július idusán rajtol a bajnokság, egyelőre nem búcsúzunk el a zentai pályától. Reménykedünk abban, hogy minél hamarabb Topolyán fogadhatjuk az ellenfeleket, illetve bízunk benne, hogy annak a stadionnak és a környezetnek a hangulata még jobb eredmények elérésére serkenti a gárdát.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik