Szavakban továbbélő Maradona-legenda – interjúkötet az argentin ikon emlékére

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2023.01.27. 18:05
A 2022-ben megjelent kiadványnak ott a helye az 1986-os vb-győztesről született könyvek immár többpolcnyi gyűjteményében.

A The Last Interview könyvsorozat a kultúra, a tudomány, a közélet, a sport számos nagyságának állított már emléket a vele készült interjúk egybefésülésével, szerepelt a sorban mások mellett Kurt Vonnegut amerikai író, Martin Luther King lelkész, polgári jogi aktivista és Kurt Cobain, a Nirvana tragikus sorsú énekese is. Tavaly ősszel megjelent a 2020-ban elhunyt argentin futballikon, Diego Maradona interjúválogatása, amelynek kétségtelenül ott a helye az 1986-os vb-győztesről megjelent könyvek immár többpolcnyi gyűjteményében. Magyar nyelven is bőséges a kínálat egyébként, spontán internetes keresés alapján kiderül, manapság Pincési László, Szabó Sándor, Harmos Zoltán és Dévényi Zoltán, Jimmy Burns, valamint Matt Oldfield és Tom Oldfield tálalásában is hozzáférhető a hazai olvasóknak a nagy Maradona-sztori.

(Diego Maradona: The Last Interview and Other Conversations. Melville House, 2022)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. január 21-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik