Szaúd-Arábia: jön a rijádi Ronaldo–Messi csata! A PSG-t fogadja a ligaválogatott

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2023.01.18. 18:22
Több mint két évvel legutóbbi találkozásuk után a világ labdarúgásának két legnagyobb sztárja ismét egymás ellen játszik: csütörtökön magyar idő szerint 18 órától a Cristiano Ronaldo vezette szaúdi ligaválogatott fogadja Lionel Messi PSG-jét Rijádban.
Finoman szólva is nagy felhajtás mellett rendezik meg a Rijád Season-kupát, amelyen a szaúdi ligaválogatott – egészen pontosan Rijád Stars XI néven az ország két legnagyobb egyesületéből, az al-Naszrból és az al-Hilalból verbuvált alakulat – a Paris Saint-Germaint fogadja. A hajcihő elsősorban annak köszönhető, hogy a hazaiak színeiben ezen a találkozón mutatkozik be szaúdi földön Cristiano Ronaldo, utóbbi együttest pedig a friss világbajnok, no meg a portugál korszakos riválisa, Lionel Messi vezeti.

A rijádi összecsapást, amelyet a majd 69 000 férőhelyes Fahd-király Stadionban rendeznek, több mint kétmillió jegyigénylés futott be, a másodpiacon több ezer euróba kerülnek a belépők (akadt milliós tételért is jegy!), és szervezők információja szerint 170 országból érkeznek szurkolók a várva várt összecsapásra.

Messi és Ronaldo újra egymás ellen léphet pályára – még ha csak egy meccs/félidő erejéig is (Fotó: Getty Images)
Messi és Ronaldo újra egymás ellen léphet pályára – még ha csak egy meccs/félidő erejéig is (Fotó: Getty Images)

 

Azt már kevesebben tudják, hogy az al-Naszrt edző Rudi Garcia a színfalak mögött megegyezett a szervezőkkel, hogy a világbajnokság negyeddöntője óta nem játszó Cristiano Ronaldo csak 45 percet kapjon a gálamérkőzésen, és az ESPN értesülése szerint a másik oldalon Messi is csak egy félidőt tölt a pályán – remélhetőleg és várhatóan azért ugyanabban a játékrészben futballoznak… Ronaldo egyébként minden bizonnyal 22-én lép először pályára tétmérkőzésen, az al-Ittifaq elleni bajnokin.

A két klasszis – akik összesen egy tucat Aranylabdát nyertek – legutóbb 2020. december 8-án találkozott egymással, a Bajnokok Ligája csoportkörében a Juventus 3–0-ra nyert az FC Barcelona ellen a Camp Nouban. Mindketten kezdőként léptek pályára, Cristiano Ronaldo két gólt szerzett tizenegyesből. Érdekesség, hogy az ezt megelőző összecsapásukon, másfél hónappal korábban a Barca győzött 2–0-ra Torinóban úgy, hogy Messi szerezte az egyik gólt büntetőből. Azon a meccsen Ronaldo még csak a kispadon sem ült…

A két aranylabdáson és persze a PSG sztárjain kívül lesz még egy figyelemre méltó szereplője a találkozónak, a szaúdi gárdát ugyanis Marcelo Gallardo vezeti, aki kilenc dicsőséges év után köszönt el az argentin River Plate-től. A francia csapat csillagai között természetesen ott lesz a világbajnok és a legutóbbi vb-n ezüstérmes Kylian Mbappé, valamint a brazil Neymar és az arab világ egyik legnagyobb sztárja, a marokkói Asraf Hakimi.

A vendégeknek sportszakmailag természetesen nem jelent nagy kihívást egy ilyen mérkőzés, és bár a katari tulajdonban lévő egyesületnek anyagi gondjai sincsenek, nem véletlen, hogy a legjobb összeállításában érkezik a szaúdi fővárosba, elvégre 10 millió eurós fellépti díjat kap a szervezőktől. A PSG-nek ezzel együtt nem ártana összekapnia magát, Christophe Galtier vezetőedző együttese az idén három bajnoki mérkőzésből kettőn vereséget szenvedett – legutóbb vasárnap a Rennes otthonában kapott ki 1–0-ra, és első számú üldözője, a Lens már lőtávon belül, három pontra áll tőle a második helyen.

Csaknem egymilliárd forint a világ legdrágább jegye

Gazdára talált minden idők legdrágább belépője: a Szaúd-Arábiában várva várt Cristiano Ronaldo–Lionel Messi csatára – amelyre több mint kétmillió jegyigénylés futott be – egy helyi üzletember 2.66 millió dollárért (10 millió riál, átszámítva 971 millió forint) vett jegyet! Muszaraf bin Ahmed al-Gamdi ingatlanfejlesztő az árverésen lett befutó, amelyet a Szaúd-Arábiai Szórakoztató Hatóság hirdetett meg, és amelynek a bevételét a szaúdi állami jótékonysági szervezet, az Ehszan javára fordítják. A licit egyébként 250 ezer dollárról indult. „Gratulálunk, megérdemled, és isten fizessen meg minden jóval!” – méltatta egyedi módon a Szórakoztató Hatóságot vezető Turki al-Sejk a győztest, aki az irdatlan összegért cserébe természetesen nemcsak a mérkőzést tekintheti meg, hanem bemehet a két csapat öltözőjébe, és a két klasszissal, Cristiano Ronaldóval és Lionel Messivel megismerkedhet személyesen.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik