Skócia: nem növelik a 12 csapatos létszámot, a Hearts kiesett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.15. 16:38
null
A Hearts a profi csapatok döntése alapján elbúcsúzott a skót élvonaltól (Fotó: AFP)
Nem növeli a 12 csapatos élvonal létszámát a skót labdarúgóliga (SPFL) vezetősége, így a Hearts a következő idényben csak a másodosztályban szerepelhet, ám a klub jelezte, jogi útra tereli az ügyet.

Az SPFL hétfői közleménye kiemeli, a 42 profi együttes közül mindössze 16 szavazott az első osztály bővítése mellett, így nem változik a bajnokság létszáma.

A skót labdarúgó-bajnokságot május 18-án nyilvánították befejezettnek a koronavírus-járvány miatt, végeredményt a március 13-i állás alapján hirdettek. Eszerint a Celtic lett a bajnok, a Hearts pedig utolsó helyezettként kiesett.

Az edinburgh-i klub a döntés után közleményben jelezte, jogi útra tereli az ügyet. Mint írták, rendkívül csalódottak, ugyanakkor nem meglepettek a liga döntése kapcsán.

„Most, hogy minden más út bezárult, nincs más lehetőségünk, mint a fellebbezés. Az utóbbi hónapokban mindent megtettünk ennek elkerülése érdekében, de a szurkolóink, a játékosaink, az alkalmazottaink és a szponzoraink érdekében nem tehetünk mást” – áll a Hearts honlapján megjelentekben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik