Skócia: Gerrard szerint érdekes feladat a Glasgow Rangers irányítása

Vágólapra másolva!
2018.05.02. 11:08
Steven Gerrard csütörtökön folytatja a tárgyalást a Glasgow Rangers labdarúgócsapatának vezetőivel a skót együttes szakmai munkájának irányításáról, s a feladatot érdekesnek minősítette.

A Liverpool és az angol válogatott korábbi klasszis játékosa a BT Sport televíziónak elmondta: igaz az a sajtóhír, amely szerint tárgyalt a 146 éves klub vezetőivel, de korai még kijelenteni, hogy a következő szezonban ő lesz az együttes vezetőedzője.

„Mindössze a kezdeti beszélgetéseken vagyunk túl, és mivel a napokban elfoglalt vagyok, folytatjuk az egyeztetéseket” – nyilatkozta Gerrard. Elárulta: pozitív tárgyalásokon vannak túl, a feladatot „érdekesnek” minősítette.

A 37 éves Gerrard két évvel ezelőtt vonult vissza az aktív játéktól, jelenleg a Liverpool utánpótlásában tevékenykedik, de korábbi nyilatkozataiban már többször utalt arra, hogy szívesen kipróbálná magát vezetőedzőként.

A Rangers FC azt követően bontott szerződést a 43 éves Graeme Murty menedzserrel, hogy a csapat áprilisban két mérkőzésen is súlyos vereséget szenvedett a Celtictől. A hónap közepén a skót FA-kupa elődöntőjében 4–0-ra, vasárnap bajnoki összecsapáson 5–0-ra kapott ki legnagyobb hazai riválisától.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik