Sepsi: „Van önbizalmunk, mert jól állunk a táblázaton”  

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2021.01.26. 09:54
null
Fotó: Sepsi OSK
Címkék
Pihenni és edzeni is alig volt ideje a Sepsi OSK játékosainak az Astra Giurgiu szombati 4–1-es legyőzése után: kedd délután a FC Viitorul otthonában lépnek pályára a román élvonal alapszakaszának 19. fordulójában.     

 

A Liga 1 negyedik helyén álló Sepsi a hétvégi eredményeknek köszönhetően növelte előnyét közvetlen riválisai többségével szemben a felsőházi rájátszásért folyó harcban: az ötödik Chindia Targovistét négy, a hetedik FC Botosani-t már hét ponttal előzi meg. A nyolcadik Viitorul pedig nyolc pontra van a Sepsitől és háromra a rájátszást érő hatodik helytől, a konstancai együttes ugyanis három döntetlennel kezdte az évet – igaz, a legutóbbi kettőt a listavezető FCSB és a harmadik Universitatea Craiova ellen érte el.

Az Astra ellen hiányzó tizenhárom szentgyörgyi játékos közül egyelőre csak az eltiltását letöltő középhátvéd, Rasíd Buhenna térhet vissza a csapatba, a sérültek és a koronavírusos futballisták továbbra is hiányoznak. A szintén beteg Leo Grozavu vezetőedzőt pedig újra Ilyés Róbert helyettesíti, akit elsősorban a regenerálódás aggaszt a mérkőzés előtt.

„Tartok kicsit a játékosok erőállapotától, mert nem volt időnk a regenerálódásra, az utazás miatt pedig csak egyetlen napot készültünk erre a mérkőzésre, de azt remélem, hogy sikeresen át tudtam adni elemzéseimet a fiúknak, és meg tudjuk lepni a Viitorult. Van önbizalmunk, mert jól állunk a táblázaton”    – nyilatkozta online sajtótájékoztatóján a Sepsi másod­edzője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik