Sepsi: Van idő javítani – bemutatkozott az új olasz edző

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2021.10.12. 07:29
null
Cristiano Bergodi máris munkában (Fotó: Sepsi OSK)
Már románul nyilatkozott első sajtótájékoztatóján a Sepsi OSK új olasz vezetőedzője, Cristiano Bergodi, aki eredményes futballt ígért.

 

Derűlátó hangulatban kezdte meg a szakmai munkát Cristiano Bergodi, a Sepsi OSK új vezetőedzője: az olasz tréner szerint a román Liga 1 tizenkettedik helyén álló székelyföldi csapat képes visszaverekedni magát az első hat közé.

Az 57 éves szakvezető hivatalos bemutatáskor Diószegi László klubelnök elmondta, a Sepsire nem jellemző az edzők gyakori váltogatása, most is hosszas gondolkodás után döntöttek a csapattal történelmi sikereket (kupadöntő, bajnoki negyedik hely, európai kupaszereplés) elérő Leo Grozavu leváltása mellett.

„Úgy érzem, Cristiano Bergodi személyében megtaláltuk azt az edzőt, akivel helyre tudjuk hozni, amit az utóbbi időben elszúrtunk   – mondta a klubelnök. – Reméljük, rövid időn belül jönnek a győzelmek, és visszaverekedjük magunkat az első hatba, ahol a helyünk van.”

Diószegi László elmondta, az edző kiválasztásakor az volt a legfontosabb, hogy jól ismeri a román labdarúgást. A Bölöni Lászlóval és Constantin Galcával meghiúsult tárgyalások után egyértelműen az olasz szakember állt az első helyen. Cristiano Bergodi elmondta, a megkeresés után alig két nap alatt sikerült megegyezniük szentgyörgyi szerződéséről.

„Stabil klubnál dolgozhatok, ahol sikereket akarnak, ráadásul a csapat az élvonalba jutás óta minden évben egyre jobb lett, előrébb lépett. Idén valamiért nem jött ki a lépés, de hosszú még a bajnokság, van idő javítani, és bejutni a felsőházi rájátszásba   – fogalmazott olaszos akcentussal, de románul a szakvezető.  – Biztos, hogy más lesz a játékunk, én azt szeretem, ha nálunk van a labda, és passzolgatva építkezik a csapat. Olasz vagyok, odafigyelek a védekezésre, de szeretem a támadó szellemű labdarúgást.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik