Sepsi OSK: Szeretek álmodni, de erről még én sem álmodtam – Diószegi

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2022.05.20. 09:11
null
Diószegi László és a csapat a siker után (Fotó: Tókos Csaba)
A Román Kupa már az éjjel megérkezett Sepsiszentgyörgyre, de Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke péntek délutánra tervezi az igazi ünneplést.

„Szeretek álmodni, de erről még én sem álmodtam – állt ki a sajtó elé a Sepsi OSK Román Kupa-győzelme után Diószegi László, a székelyföldi klub alapítója és elnöke, aki péntek délutánra fantasztikus bulit ígért a város központjában Sepsiszentgyörgynek. – Eddig mindig a női kosarasokat ünnepelte a város, most rajtunk a sor. Ránk büszke most az egész Székelyföld, egész Erdély!”

A klubelnök szerint a siker a játékosok, az edzői stáb és a fantasztikus szurkolótábor érdeme. Diószegi az októberi edzőváltást nevezte az idény fordulópontjának, mondván, az addig csak két mérkőzést nyerő csapat Cristiano Bergodi érkezése után egyre jobban és sikeresebben futballozott, az olasz edző igazi családdá formálta a játékosokat.

A szentgyörgyi csapat kevesebb mint 11 évvel alapítása után jutott fel a romániai labdarúgás csúcsára, ám Diószegi óva int attól, hogy mostantól a nagycsapatok közé sorolják őket.

„Kisváros kiscsapata vagyunk, anyagilag a jövőben sem leszünk a CFR, a FCSB vagy a Craiova szintjén. A reális cél a harmadik-negyedik hely elérése lehet csak a bajnokságban” – szögezte le.

A Rapiddal 2007-ben Szuperkupát nyerő Bergodinak ez a második trófeája a román futballban.

„Gyönyörű este volt, a csapat főleg az első félidőben játszott nagyon jól, akkor dőlt el a mérkőzés, de a legvégét leszámítva másodikban sem kellett nagyon izgulnunk. Tudtuk, mit játszik az ellenfél, járattuk a labdát és jól védekeztünk” – mondta Cristiano Bergodi.

Segítője, Ilyés Róbert azzal büszkélkedett, hogy már a hatodik trófeája is a Rapid-stadionhoz kötődik, hiszen játékosként ötöt is nyert a fővárosi klubbal.

A román sajtó a döntő napján leginkább a székely csapatok és szurkolók székely jelképeivel foglalkozott. A Gazeta Sporturilor bukaresti sportlap az U19-es Csíkszereda–Sepsi finálé kapcsán is azt emelte ki, hogy csupán három játékos tette szívére a kezét a román himnusz alatt, majd a Sepsi felnőttcsapatának kapusán, Niczuly Rolandon is számon kérték a gesztus hiányát.

A kapust a mérkőzés után arról kérdezték, hogy a román vagy a magyar válogatottban védene-e inkább, amit a kézdivásárhelyi futballista azzal hárított el, hogy egyelőre egyiktől sem kapott meghívót. „Ha Romániának nem kellek, természetesen elfogadnám a magyar meghívást is” – mondta Niczuly Roland.

A kupa és a meghívó címmel számol be a mérkőzésről a Gazeta Sporturilor bukaresti sportlap, amely elsősorban a két látványos gólt szerző Marius Stefanescu teljesítményét méltatta.

„Ő volt a művész, aki megrajzolta a Sepsi győzelmét, de nem a semmiből bukkant fel, már jó ideje remekül játszik. A kis háromszéki klub megnyerte történelme első kupáját, Eduard Iordanescu szövetségi kapitány pedig nyert egy új nevet a júniusi Nemzetek Ligája-mérkőzések lehetséges szereplői közé” – írta a lap, amely külön elemzést szentel annak, hogy a két klub hétvégi bajnoki mérkőzései hogyan befolyásolták a döntőt.

A Voluntari kezdője ugyanis nyolc helyen megegyezett a szombati, FCSB elleni találkozón (2–2) és a fináléban, míg a Sepsi teljesen eltérő tizenegyet küldött pályára hétfőn, a FCU Craiova ellen, mint a döntőben. A vesztes csapat játékosai közül többen is szóvá tették: úgy érzik, célkeresztbe kerültek, amiért elvették a FCSB bajnoki esélyeit.

„Mindenki azt akarta, hogy veszítsük el a döntőt. Néztem a lelátót, mindenki minket anyázott. Miért kell az egész világnak gyűlölnie minket, mert pontot szereztünk a FCSB ellen? Éreztük a nyomást” – nyilatkozta Vadim Rata, a Voluntari moldovai válogatott középpályása.

Megérkezett a kupa Sepsiszentgyörgybe

ROMÁN KUPA
DÖNTŐ
Sepsi OSK–Voluntari 2–1 (2–0)
Bukarest,
Rapid-Giulesti Stadion, 8128 néző. V: Coltescu
Sepsi OSK:
Niczuly – R. Dimitrov, Balasa, Mitrea, A. Dumitrescu – Eder González, Paun – Barbut (Golofca, 71.), Aganovic (Damascan, 80.), M. Stefanescu (Fülöp I., 84.) – Tudorie (Luckassen, 72.). Vezetőedző: Cristiano Bergodi
FC Voluntari: Popa – D. Ciobotariu, Tamas, Armas – Ricardinho Miranda (Olawale, 64.), Rata, Droppa (Costin, 74.), Hélder Tavares (Fülöp L., a szünetben), Briceag (A. Vlad, a szünetben) – Nemec, Marcelo Lopes (Merloi, 86.). Vezetőedző: Liviu Ciobotariu
Gólszerző: M. Stefanescu (22., 38.), ill. A. Dumitrescu (90+5. – öngól)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik