Sepsi: egy remek gól, piros lap László Csabának – és újra iksz

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2019.08.04. 22:19
null
Carnat a gólját ünnepli (Fotó: Sepsi OSK Facebook)
A szünetben még úgy tűnt, hogy László Csaba vasárnap megszerezheti első edzői sikerét a román labdarúgó-bajnokság élvonalában, ám végül csapata, a Sepsi OSK csak az utolsó percben mentett meg egy pontot az eddig százszázalékos Viitorul ellen. A sepsiszentgyörgyiek eddigi mérlege: négy bajnoki, négy döntetlen.

A székelyföldi csapat a bemelegítésnél elvesztette kezdőkapusát: Niczuly Roland az első hírek szerint legalább egy hónapig nem léphet pályára, miután megsérült a bal bicepsze. Helyette Fejér Béla védett a hazaiaknál, ám a Viitorul játékosai, bár szinte végig a Sepsi térfelén járatták a labdát, egyetlen veszélyes lövést sem küldtek kapujára.

A Sepsi a meccs elején Peter Gál-Andrezly két veszélyes – de Catalin Cabuz kapus által egyaránt hárított – lövésével ijesztett rá az előző szezon kupagyőztesére, hogy aztán közel fél órán át kizárólag csak védekezzen. Amikor viszont ismét átmentek a felezővonalon, rögtön be is találtak: Gabriel Vasvari labdaszerzése után Nicolae Carnat 17 méterről, fordulásból lőtte a bal alsó sarokba a labdát.

CARNAT GÓLJA

A második félidőben viszont a Viitorul első támadásából egyenlített: Andrei Ciobanu 25 méterről nagy erővel zúdította a labdát a jobb felső sarokba. Öt perccel később Hrvoje Barisic, a Sepsi védője a tizenhatos oldalvonalánál alárúgott Andreas Calcannak, s a büntetőből Eric de Oliveira megszerezte a vezetést a vendégeknek.

A Sepsi nehezen tért magához, a támadásépítése olyannyira akadozott a Viitorul egész pályás letámadásával szemben, hogy a szentgyörgyi nézők elégtelen füttykoncertjét is kiváltottak kedvenceik sorozatos hazaadásai. A végjátékra azonban a Viitorul is feladta a addigi játékát, a Sepsi konok előre- és beívelt labdái pedig meghozták az eredményt: Gál-Andrezly adta fel a labdát az ötösre, ahonnan a szünetben beálló francia-algériai Rachid Bouhenna befejelte a labdát a bal alsó sarokba.

BOUHENNA GÓLJA

A gól után Horatiu Fesnic játékvezető piros lapot mutatott fel László Csabának, elküldve a kispadról a hazai edzőt.

A másik vasárnapi mérkőzésen a Honvédot az Európa-ligából botrányos meccsen kiejtő Universitatea Craiova hiába vezetett félidőben a Hermannstadt ellen, a hazai mérkőzéseit Marosvásárhelyen rendező nagyszebeni csapat a szünet után három perc alatt fordított, és megszerezte első pontjait a szezonban.

ROMÁNIA, LIGA I
4. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Sepsi OSK–FC Viitorul 2–2
(Carnat 37., Bouhenna 90+3., ill. Ciobanu 47., Eric 52. – 11-esből)
FC Hermannstadt–Universitatea Craiova 2–1 (Petrescu 50., Viera 63., ill. Constantin 3.)
Az élcsoport: 1. Viitorul 10 pont, 2. CFR 10, 3. Craiova 9, …8. Sepsi 4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik