Sepsi: edzőt váltottak, és elhalasztották az új stadion nyitó meccsét

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2021.09.28. 20:02
null
Már nem Grozavu az edző (Fotó: facebook.com/osksepsi)
Belebukott a több mint két hónapos nyeretlenségbe Leo Grozavu, a Sepsi OSK edzője: a székelyföldi klub elnöke, Diószegi László Facebook-oldalán jelentette be a szakvezető menesztését.

A legutóbbi öt mérkőzésén egyaránt döntetlent játszó szentgyörgyi csapat 10 forduló után 9 ponttal csupán a 12. helyen áll a román élvonalban, és az Európa-konferencialigában sem sikerült mennie legalább egy kört: 11-esekkel esett ki a szlovák Spartak Trnava ellen. Leo Grozavu egyetlen sikere ebben az idényben a Román Kupában jött, ahol a Farul elleni idegenbeli győzelemmel a Sepsi bejutott a legjobb 16 közé.

A válás azonban egyelőre még nem végleges és hivatalos, a klub vezetősége és Grozavu jelenleg a szerződésbontás részleteiről tárgyal – az edző ugyanis bukaresti sajtóhírek szerint ragaszkodik hozzá, hogy a teljes hátralevő fizetését megkapja.

Az új trénert így várhatóan csak a válogatott szünetben nevezi ki a Sepsi vezérkara, a Rapid elleni szombat esti hazai találkozóra Ilyés Róbert és Kulcsár László másodedzők készítik fel a csapatot.

Leo Grozavu 2019 novemberében vette át a Sepsi OSK szakmai vezetését László Csabától, mérlege 81 mérkőzésen 29 győzelem, 31 döntetlen és 21 vereség. Nevéhez fűződnek a szentgyörgyi klub legnagyobb sikerei: 2020-ban a Román Kupa döntőjébe jutás, idén pedig az első nemzetközi kupaszereplés kiharcolása a Liga 1-ben elért negyedik hellyel.

A szentgyörgyi klub azt is bejelentette, hogy a romló romániai járványügyi helyzet miatt elmarad a csapat új, magyar állami támogatásból épült stadionjának megnyitása. Mivel Háromszéken a fertőzöttek aránya közelít a 3 ezrelékhez, ami felett már csak a létesítmények 30 százalékos kihasználtsága mellett lehet sporteseményt rendezni, a Sepsi OSK vezetősége meghatározatlan időre elnapolta az október 8-ra tervezett ünnepséget, amelyen a felvidéki DAC ellen játszott volna barátságos mérkőzést a székelyföldi csapat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik