Rossi 60 percig lemeccselte Sousát – Gurulj be lassítva is! podcast

Vágólapra másolva!
2021.03.29. 09:11
Címkék
Természetesen a 3–3-ra végződött magyar–lengyel világbajnoki selejtező volt a fő téma az M4 Sport Gurulj be lassítva is! című podcastjének legújabb részében, amelyben Berkesi Judit, Székely Dávid, valamint a San Marino felé utazó Hajdú B. István beszélgetett. (x)


A beszélgetőpartnerek egyetértettek abban, hogy egy jól kinéző magyar válogatottjátszott döntetlenta jobb egyéni képességekkel rendelkező lengyelekkel, Marco Rossi csapatának mentális erejét pedig jól mutatja, hogy a 2–0-s vezetésnél történt egyperces hidegzuhany után is képes volt felállni.

„Kevesen gondolták volna, hogy mi ez ellen a lengyel válogatott ellen kettő-nullára vezetünk úgy, hogy Lengyelországnak nincs komoly gólhelyzete, a mi akaratunk érvényesül, a mi taktikai elképzelésünk fölénő a lengyelekének” – mondta Hajdú B. István, aki szerint az első 60 percben „Marco Rossi lemeccselte Paulo Sousát”.

A válogatottal szemben támasztott elvárások és a kijutási esélyek mellett az is szóba került, hogy a magyarok harmadik gólja abból a szempontból is különleges volt, hogy az azt szerző Willi Orbán akár az ellenfélnél is játszhatott volna, hiszen az édesapja magyar, az édesanyja lengyel. „Ha ő a lengyeleknél játszik, akkor kikapunk.”

A beszélgetést végighallgatva az is kiderül, hogy Berkesi Judit hogyan maradt le a második lengyel gólról, Székely Dávid pedig egy csomag ropi miatt a második magyar találatról és az első két lengyel gólról.

A magyar válogatott szerdán Andorra vendége lesz. A meccset megelőző várakozások mellett a 2018-as vb-selejtezőben Andorrában elszenvedett emlékezetes vereség kapcsán Berkesi Judit és Hajdú B. István felidézte az akkori helyszíni emlékeket, valamint szóba került a Bernd Storck nélkül készült Storck-interjú is.

A beszélgetés végén a szlovénokkal közös rendezésű Európa-bajnokságon szereplő, a sok hiányzó miatt rendkívül fiatal U21-es válogatott helyzete volt a téma, a podcast zárásaként pedig a San Marinóba érkező Hajdú B. István közölte: „begurulunk lassítva a szálloda elé”.

A podcast teljes adásaitthallgatható meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik