Románia: távozik a FCSB edzője, nem akar Becalira hallgatni

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2021.11.14. 18:50
null
Edward Iordanescunál betelt a pohár, nem hajlandó tovább Becalival dolgozni (Fotó: AFP)
Mindössze két hónapig volt a FCSB edzője Edward Iordanescu, aki nyolc mérkőzésen 22 pontot szerzett a bukaresti klubbal a román élvonalban, vasárnap mégis szerződést bontott. A 43 éves edző távozásának oka az volt, hogy szakmai kérdésekben nem volt hajlandó a klub tulajdonosára, Gigi Becalira hallgatni.

 

Az előző szezonban a kolozsvári CFR-rel bajnokságot nyerő Iordanescu szeptemberi érkezésekor olyan szerződést kötött, hogy abban rögzítette: a tulajdonosnak nincs beleszólása az összeállításba, a taktikába és a cserékbe. Becali ugyanis a korábbi, többnyire pályakezdő, vagy alsóbb ligákból érkezett edzőit igen rövid pórázon tartotta, ám ennek az eredmények látták kárát: a FCSB hat éve nem nyert bajnokságot, és a legutóbbi két idényben az európai kupákban is elvérzett a selejtezőkben, amit anyagilag is megérzett a klub, illetve Becali.

Iordanescu viszont ragaszkodott a szakmai függetlenségéhez, és zsinórban hét győzelemmel a második helyre hozta fel a kinevezése előtt hét mérkőzésen csak kilenc pontot szerző együttest. Becali viszont az elmúlt hetekben a sajtón keresztül folyamatosan bírálta a csapat szerinte nem túl látványos futballját, különösen a nyomasztó labdabirtoklás hiányát. A válogatott szünetben már nyíltan meg is üzente az edzőnek, hogy csak azért nem rúgja ki, mert akkor félmillió eurót is kellene fizetnie neki, miközben azzal vádolta, hogy a román válogatott szövetségi kapitányaként tervezi a jövőjét. Iordanescu szombatig bírta idegekkel, amikor egy Facebook-posztban megírta, hogy távozik posztjáról, amennyiben Becali kifizeti a lelépési pénzét (amit jótékony célra ajánlott volna fel) vagy nyilvánosan elismeri, hogy azért nincs szüksége az edzőre, mert mindenről maga akar dönteni a csapatnál.

Iordanescu és az FCSB útjai végül vasárnap váltak el, hivatalosan közös megegyezéssel. Becali szerint egyelőre Mihai Pintilii másodedző vezeti a csapatot, a tavaly visszavonult játékos azonban pro licenc hiányában hivatalosan nem lehet vezetőedző.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik