Románia: Hagi hat év után elhagyja a Viitorul kispadját

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.08.02. 20:52
null
Gheorghe Hagi (Fotó: Riti József Attila)
Egy nappal a Sepsi OSK elleni 3–0-s hazai vereség után lemondott a FC Viitorul felnőttcsapatának menedzseri (gyakorlatilag vezetőedzői) posztjáról Gheorghe Hagi. Az 55 éves román labdarúgó-legenda hat év után hagyta ott az általa alapított klub kispadját, amellyel 2017-ben bajnoki címet, 2019-ben pedig Román Kupát és Szuperkupát nyert.

 

Hagi nem indokolta döntését, csak annyit közölt, hogy továbbra is a nevét viselő akadémia keretében, az utánpótlásban fog dolgozni. A klub elnöke, Gheorghe Popescu – aki egyben Hagi sógora is – a román televízióknak nyilatkozva azt mondta, hogy tíz év folyamatos munka és az azzal járó állandó stressz után Haginak pihenésre van szüksége, ezért lépett hátrább.

Hagi 2014 őszén ült le klubja kispadjára, 244 tétmérkőzésen 111 győzelmet, 55 döntetlent és 78 vereséget könyvelhetett el. Az edzőket rendkívül sűrűn „fogyasztó” Liga 1-ben ő volt a legrégebben hivatalban levő vezetőedző.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik