Románia: a szövetség felülbírálta a ligát – leáll a bajnokság

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.03.12. 13:06
null
Csíkszeredában sem rendeznek bajnoki meccseket (a román másodosztályban) március 31-ig (Fotó: frf.ro)
Romániában a mérkőzéseket közvetítő tévétársaságokkal egyeztetve a Profi Labdarúgóliga (LPF) szerdán úgy döntött, zárt kapukkal folytatódhatnak a labdarúgó-bajnokságok, ám a román szövetség felülbírálta a döntést (FRF) – a koronavírus miatt március 31-ig leáll a futballélet.  

 

A Liga 1-et lebonyolító szervezet főtitkára, Justin Stefan a csütörtöki tanácskozásuk után még arról nyilatkozott, csak akkor szakítják félbe a tavaszi szezont, ha a koronavírus az érintett csapatok körében is felbukkan.

A román szövetség azonban szembemenve a liga döntésével úgy határozott, március 31-ig minden labdarúgó-mérkőzés – beleértve az utánpótlás-válogatottak meccseit és a futsalmérkőzéseket is – megrendezését felfüggesztik. A szövetség a hivatalos honlapján megjelentetett közleményben kifejti, a csapatok utazása miatt a zárt kapuk mögötti meccsrendezést is kockázatosnak ítélték.

Romániában jelenleg 48 fertőzött személyt tartanak nyilván, közülük hatot már gyógyultnak nyilvánítottak.

A romániai klubok közül elsőként a címvédő és listavezető CFR elnöke, Marian Copilu javasolta az idény megszakítását. A kolozsvári csapat vasárnap este legnagyobb riválisát, a FCSB-t fogadta volna a felsőházi rájátszás harmadik fordulójában, amelynek tulajdonosa, Gigi Becali viszont hallani sem akart a halasztásról. Szintén vasárnap játszott volna a Sepsi OSK is, amely a Miriuta László által edzett Hermannstadtot látta volna vendégül, míg a másodosztályban az FK Csíkszereda–Farul Constanta meccset pénteken rendezték volna.

A román Liga 1-ben már múlt vasárnap zárt kapuk mögött rendezték a meccseket, a másodosztályban és a többi alacsonyabb osztályban pedig most hétvégétől lépett volna életbe a korlátozás.

Csütörtökön a román kosárlabda-szövetség is bejelentette, hogy március 31-ig felfüggeszti a bajnokságokat.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik