Román Kupa: Becali a pénznek örül; veszélyben a bajnoki hajrá

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.07.23. 19:06
null
Diószegi László a vereség ellenére elégedett volt a Sepsi döntőben mutatott játékával (Fotó: Földi Imre, 2019)
Nem a pályán látott gyenge futballról, sokkal inkább a mérkőzés előtt és után történtekről marad emlékezetes a Sepsi OSK első Román Kupa-döntője, amelyet a székelyföldi csapat szerda este 1–0-ra elveszített az FCSB ellen. A győztes klub tulajdonosa, Gigi Becali nem is az ötéves szünet után megnyert első trófeának, hanem az ezzel járó pénznek örült.

„Nem nagy szám a kupa, sokkal inkább az azzal járó háromszázezer euró. Csak Dennis Man játéka tetszett” – mondta a Digi Sport televíziónak a bukaresti üzletember, aki egyébként nem volt jelen a döntőn. Tizenhét éve birtokolja az egykori Steauát, ám csapata ezalatt csak harmadszor hódította el a kupát, mert rendszerint a bajnokságot tekintette fontosabbnak.

Együttese pedig botrányos körülmények között ünnepelte meg a sikert a klub berceni-i edzőközpontjánál, ahol több százan várták a zárt kapus ploiesti-i találkozóról visszatérő FCSB-t. Több román televízió és portál felvétele szerint a szurkolók és a játékosok egyaránt fittyet hánytak a koronavírus-járvány miatt elrendelt távolságtartási szabályokra, a közös éneklésben pedig a román ultrák ismert magyarellenes rigmusai és nótái harsantak fel.

A Sepsi OSK ezért közleményben szólította fel – mindeddig eredménytelenül – az FCSB-t, hogy határolódjon el az esettől, a hatóságoktól pedig az eset kivizsgálását és a megfelelő büntetések kiszabását várja el. Asztalos Csaba, a bukaresti Diszkriminációellenes Tanács nemrégiben újraválasztott elnöke szerint a klub húsz- és százezer lej (1.43 és 7.1 millió forint) közötti büntetésre számíthat, ám az általa vezetett hivatal kivárja, hogy a szövetség indít-e eljárást az ügyben. A Gazeta Sporturilor kérdésére elmondta: azért sem érti a bukaresti ultrák és a klub xenofób megnyilvánulásait, mert a román sport és a Steaua történelme is tele van magyar nemzetiségű klasszissal, mint például Jenei Imre és Bölöni László.

Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke nem volt túlságosan csalódott az elveszített döntő másnapján.

„Éreztem, hogy a FCSB jobb és pihentebb csapat nálunk, de hatvan percig egyenlő ellenfelei voltunk az egykori BEK-győztesnek. Azt pedig már sohasem tudjuk meg, mi lett volna, ha Fülöp István is pályára lép” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a szentgyörgyi klubvezető.

A szövetség sárga lapokra vonatkozó ellentmondásos szabályzatai miatt kimaradt középpályás ügyét azonban nem kívánja annyiban hagyni a Sepsi: ha a Dinamo óvását az FCSB elleni elődöntővel kapcsolatban a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) is megalapozatlannak ítéli, azaz kiderül, hogy Fülöp István játszhatott volna a kupadöntőben, a székelyföldi klub is megteszi a szükséges jogi lépéseket.

A Sepsinek még négy mérkőzése van hátra a Liga 1 alsóházi rájátszásából, ám Diószegi szerint nem játsszák végig a bajnokságot.

„Úgy érzem, hétfőre összehívnak egy rendkívüli ülést, és berekesztik az idényt. Olyan a Dinamo helyzete, hogy más módon nem lehet megmenteni a kieséstől” – utalt a Sepsi elnöke a teljes keretével karanténba utalt, kieső helyen álló másik bukaresti klub helyzetére.

Diószegi szerint a szövetség kiesők nélkül, csak feljutókkal és az ezzel járó létszámemeléssel oldja meg a problémát, ami egyébként a Sepsinek is kedvezhet a következő idényben. A szentgyörgyiek legközelebb vasárnap délután, a FC Voluntari otthonában lépnek pályára, azt követően viszont éppen a Dinamót fogadnák hazai pályán, amelynek a héten már a negyedik meccsét halasztotta el a Profi Liga.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik