Red Bull Neymar Jr's Five: ami Pécsen nem ment, összejött Szegeden

Vágólapra másolva!
2021.09.27. 15:47
null
Pécsen rendes füvön rendezték a meccseket (Fotó: Pálfi Balázs)
Alakul a mezőny: az elmúlt hétvégén újabb két selejtezőtornáját rendezték meg a Red Bull Neymar Jr's Five 2021-es kiírásának, vagyis a döntő 24 kiadó helyéből újabb 8 kelt el – ezzel összesen már 16 alakulat vívta ki a részvételt a budapesti fináléra.

Ezúttal Pécsen és Szegeden találkoztak az amatőr csapatok, hogy eldöntsék, melyikük tud alkalmazkodni jobban a különleges szabályokhoz. No, nem feltétlenül ahhoz, hogy öt az öt ellen kell játszani kapus nélkül a palánkkal határolt pályán, hanem a brazil utcai feelinghez: ha egy csapat gólt kap, elveszíti egy játékosát. A mérkőzésen 10 percig tartanak vagy addig, amíg el nem fogy az egyik gárda.

Pécsen a Székelyhidi SE Sporttelepen rendes füvön találkoztak egymással a csapatok. A továbbjutás igazán sokat ér, ugyanis 2 éve a Zsírkréták is innen kerültek be az országos döntőbe – meg sem állva a világbajnoki címig. Nos, azt nem állítanánk, hogy láttuk az utódokat (akikre persze valójában nincs is szükség, hiszen a címvédő is ott lesz a fináléban), de azt kijelenthetjük, hogy a 4 továbbjutott csapat (köztük egy osztrák) igen magas színvonalat képvisel.

A Young Boys Ausztriából, a Team Görci, a Felrúglak Oszt LSL és Szépségben Meghalni is továbbjutott, az In Teamnek ez nem sikerült. A fiúk viszont nem adták fel, másnap mentek a szegedi Kisstadion műfüves pályáira, adva maguknak egy újabb esélyt. A kitartás pedig meg is hozta gyümölcsét, Szegeden már bekerültek a legjobb négybe, így októberben a Rudi FC-vel, a Nabukodonozorral és az Árpád FC-vel együtt Budapesten lesz jelenésük.

Ahol a tét már igen nagy lesz, hiszen a torna győztese utazhat a katari világdöntőre, ahol még Neymarral is találkozhat.

A következő hétvége kimarad, aztán következnek a Red Bull Neymar Jr's Five 2021 utolsó magyarországi selejtezői: előbb Győrben (10. 9.), majd ismét Budapesten (10. 10.). Jelentkezni ITT tudnak a csapatok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik