Rangers: Glasgow pirosba borult – így ünnepelték a bajnoki címet a szurkolók

Vágólapra másolva!
2021.05.15. 13:20
null
Nem akármilyen kép Glasgow-ból (Fotó: Twitter)
Mint arról beszámoltunk, a Steven Gerrard által irányított Rangers tíz év után ünnepelhetett ismét skót labdarúgóbajnoki címet. A szurkolók péntek este a Clyde folyónál görögtűzzel is alaposan kitombolták magukat. Videó!

A glasgow-i „kékek” legutóbb tíz évvel ezelőtt, 2011-ben lettek aranyérmesek a skót ligában, azóta a klub anyagi gondjai miatt a negyedosztályt is megjárták, majd onnan fokozatosan feljebb lépkedve 2016 óta szerepelnek ismét az élvonalban.

Miután biztossá vált a bajnoki cím, a sikernek a szurkolók is nagyon örültek, talán már túlságosan is – sokan fáklyákat gyújtottak, míg többen rendbontásban vettek részt, illetve rendőröket támadtak meg. A közvélemény elítélte a tömegjeleneteket. Még Nicola Sturgeon skót miniszterelnök is megszólalt az ügyben, dühítőnek és szégyenletesnek nevezte a történteket, szerinte a rendbontók kockára tették azokat az eredményeket, amelyeket a koronavírus-járvány megfékezésében már elértek.

Pénteken ismét az utcára vonultak a Rangers szimpatizánsai, s olyan görögtüzet gyújtottak, hogy egyhamar nem felejtik el Glasgow-ban – valószínűleg még a Celtic drukkerei sem.

A trónfosztó szombaton 13.30 órakor lép pályára az Aberdeen ellen a skót bajnokság jelenlegi kiírásának utolsó mérkőzésén, majd a trófeát is a magasba emelhetik a csapat játékosai.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik