Puskás–Suzuki-kupa: egy meccsre az aranycsatától a Puskás Akadémia fiatal futballistái

Vágólapra másolva!
2022.06.03. 18:50
A Puskás Akadémia a görög Panathinaikoszt, a Budapest Honvéd-MFA a portugál Sporting CP-t győzte le 1–0-ra a Felcsúton zajló U17-es nemzetközi utánpótlástorna, a Puskás–Suzuki-kupa második, pénteki játéknapján.
A Puskás Akadémia is diadalmaskodott pénteken (Fotó: Tumbász Hédi) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA ÉRHETŐ EL!
A Puskás Akadémia is diadalmaskodott pénteken (Fotó: Tumbász Hédi) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA ÉRHETŐ EL!

 

A Flamengo elleni vereség után a Sportinggal szemben javíthatott a Budapest Honvéd az U17-es együttesek számára kiírt Puskás–Suzuki-kupa második napján. A magyar csapatnak győznie kellett, hogy megőrizze esélyét a döntőbe jutásra, ennek megfelelően aktívan kezdte a meccset, az első perceben kétszer is helyzetbe került, másodjára a csapatkapitányi karszalagot viselő Szűcs Tamás próbálkozott, ám lövése néhány centiméterrel elkerülte a bal alsó sarkot.

Ami nem ment akcióból, az összejött büntetőből, az első félidő végéhez közeledve a támadó középpályás higgadtan és pontosan lőtt a bal alsó sarokba – a másik kapunál egyszer kellett nagyot védenie Molnár Mátyásnak –, így a nagy melegben a Honvéd vonult előnnyel pihenőre – jött is a taps a meccsre dobokkal és füstgránátokkal érkező, a találkozót végigéneklő kispesti szurkolóktól.

A jó hangulat a hármas sípszó után is kitartott, a kispesti fiatalok ugyanis remekül semlegesítették a portugálok mozgékony, alacsony, gyors támadóit, így a küzdelmes, de kevés helyzetet hozó második játékrészben megőrizték előnyüket. A piros-feketét így a döntőbe is bejuthatnak, ám ehhez szombaton le kell győzniük a Dinamo Kijevet, és közben reménykedni, hogy az eddig négy pontot szerző Flamengo nem győzi le a Sportingot.

A tornát a DAC elleni 2–1-es győzelemmel kezdő Puskás Akadémia a Panathinaikosz ellen tehetett újabb lépést a csoport első helye felé, és nem is kellett sokat várni a vezetés megszerzésére. Egy hazai szögletet követően a görögök röviden és középre fejelték ki a labdát, Dusinszki Szabolcs pedig a bal sarokba lőtte a kipattanót. A gyors gól nem rogyasztotta meg az ellenfelet, kiegyenlített játék folyt a pályán, ám tiszta helyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani. Az első félidő végéhez közeledve Kapus Barnabás lövése suhant el a jobb alsó sarok mellett, míg a görög kispad előtt Vaszileosz Papadakidsz edző fogta a fejét, miután a játékosa ziccerben a rabonát választotta…

A második félidőben tovább gyűrték egymást a csapatok, a kapu felé vezető utat mindkét oldalon lezárták, így helyzetek helyett többnyire mezőnyjátékot láthatott a közönség. Az egygólos előny őrzése viszont tökéletesen megfelelt a Puskás Akadémiának, amely két meccs után immár hat pontnál jár.
Szombaton a felcsúti csapat nem lép pályára, ellenben szurkolhat azért, hogy a DAC pontot szerezzen a tornát győzelemmel kezdő Real Madrid ellen – ezzel nagy szívességet tenne a házigazdának. Viszont ha Kiss Márton együttese vasárnap legyőzi a Realt, akkor a spanyol csapat szombati eredményétől függetlenül döntőbe jut.

PUSKÁS–SUZUKI-KUPA
NEMZETKÖZI U17-ES TORNA (FELCSÚT)
A-CSOPORT

PUSKÁS AKADÉMIA–PANATHINAIKOSZ (görög) 1–0
Felcsút, Pancho Aréna, 500néző. Vezette:Zierkelbach (Bornemissza, Marozsi)
Puskás Akadémia:Pécsi – Korodi, Vajda R., Ásványi D., Markgráf – Dusinszki, Kern (Hegedüs L., 60.) – Jacsó (Vékony, a szünetben), Major M. (Halász-Harsányi, 42.), Silvar (Retter, 52.) – Kapus (Orbán K., 42.)
Panathinaikosz:Kontogeorgisz – Kokkakisz (Sztilijanosz, 59.), Picotisz, Fikaj, Diamantisz – Nikoletopulosz (Haszanagko, 59.), Katrisz – Notasz (Jorgulakisz, 42.), Szpatarisz (Tomprasz, 52.), Romano (Ormenaj, 52.) – Nalicisz
Gólszerző:Dusinszki (4.)

MESTERMÉRLEG
Kiss Márton:– Az erőnléti edzőnknek, Németh Tamásnak most született meg a kislánya, ezt a győzelmet neki ajánljuk. Az első meccsen még éreztem némi lámpalázat a csapaton, szerencsére most kevésbé görcsöltek a játékosok. Ennek köszönhetően végig szervezettek voltunk, a koncentráció egy percre sem lankadt, és bár nem alakítottunk ki sok helyzetet, két meccsből kettőt nyertünk, és készülünk folytatásra.

B-CSOPORT

BP. HONVÉD–SPORTING (portugál) 1–0
Felcsút, Puskás Akadémia, Puskás-pálya, 500néző. Vezette:Dolnegó (Ring, Imrő)
Bp. Honvéd:Molnár M. – Sebe, Kocsis G., Savshak (Vojtko, 34.), Braun – Pintér M. (Mihály B., 43.), Menyhárt – Kalocsány (László M., a szünetben), Szűcs T. (Tóth M., 50.), Átrok – Simon B. (Fábiánkovits, 43.)
Sporting:Botao – Queta, Machado, Alves, Momade – Vitorino, Mendes – Chaves (C. Santos, a szünetben), Kandala, Serafim (Moreira, 55.) – Baldé (Amorim, 55.)
Gólszerző:Szűcs T. (26. – 11-esből)

MESTERMÉRLEG
Takács László:– A torna első napja nem úgy alakult, ahogy terveztük, szerettünk volna javítani a Flamengo elleni vereség után. Ennek megfelelően az elején magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, több helyzetet alakítottunk ki, jobban futballoztunk a Sportingnál, és megérdemelten szereztünk vezetést. A fordulás után az ellenfél mindent egy lapra feltéve támadott, de álltuk a sarat, és megőriztük az előnyt a magas nívót képviselő portugál csapattal szemben.

A csoport másik mérkőzésén:Flamengo (brazil)–Dinamo Kijev (ukrán) 1–1 (Jonathan 26., ill. Kremcsanin 34. – 11-esből)

A TORNA SZOMBATI PROGRAMJA
12.15: Sporting–Flamengo
14.00: Bp. Honvéd-Dinamo Kijev
15.45: Real Madrid–DAC

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik