Puerto Rico: új kapitány került a válogatott élére

Vágólapra másolva!
2021.02.25. 18:47
David Sarachan lett a Puerto Ricó-i labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – számolt be róla az Magyar Távirati Iroda.

A 66 éves edző a 2019 májusában kinevezett Costa Rica-i Elgy Morales helyét veszi át, utóbbi menesztését a karibi ország sportági szövetsége (FPF) nem indokolta.

David Sarachan 1999 és 2002 között, majd 2017-ben is az Egyesült Államok válogatottjának másodedzőjeként, majd megbízott szövetségi kapitányaként tevékenykedett. Önállóan 12 mérkőzésen irányította az amerikaiak nemzeti csapatát, mérlege három győzelem, négy döntetlen és öt vereség volt.

Az észak-amerikai profiligában (MLS) szereplő Chicago Fire vezetőedzői posztját 2003 és 2007 között töltötte be, 2008 és 2016 között pedig a Los Angeles Galaxy másodedzőjeként dolgozott.

Puerto Rico válogatottja március 24-én St. Kitts és Nevis vendégeként kezdi meg szereplését a jövő évi, katari világbajnokság selejtezőcsoportjában, majd négy nappal később Trinidad és Tobago csapatát fogadja.

A csoportban a Bahama-szigetek és Guyana szerepel még, az öt csapat közül csak az első helyezett kerül a második szakaszba.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik