PSG: Sergio Ramos kénytelen kihagyni a bajnoki nyitányt

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.08.06. 18:39
null
Sergio Ramos (Fotó: AFP – archív)
Továbbra is várni kell Sergio Ramos bemutatkozására új csapatában, a Paris Saint-Germainben, mivel a spanyol futballista izomsérülése még mindig nem jött teljesen rendbe – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

A Real Madrid korábbi csapatkapitánya – aki július elején szerződött két évre a francia klubhoz – múlt vasárnap már kihagyni kényszerült a francia Szuperkupa-meccset, a szezon első hivatalos mérkőzését, amelyen a PSG 1–0-ra kikapott a bajnoki címvédő Lille-től.

A párizsi klub pénteki közleménye szerint Ramos szombaton sem állhat rendelkezésre (a PSG a Troyes vendége lesz az első bajnokin).

A 35 esztendős Ramos még madridiként szedett össze hosszan elhúzódó sérülést, és a bal combjával bajlódó védő nem csupán a Realban hagyott ki számos meccset utolsó spanyolországi idényében, de nem került be a részben budapesti rendezésű nyári Európa-bajnokságon az elődöntőig jutó spanyol válogatottba sem, amelyben korábban 180 alkalommal jutott szóhoz, és ezzel spanyol csúcstartó.

A világ- és Európa-bajnok hátvéd szabadon igazolható játékosként, ingyen érkezett a PSG-hez, miután a Real Madriddal nem tudott megegyezni a szerződéshosszabbításról.

(MTI)

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik