PSG: Neymar cáfolja, hogy 500 embernek tartott bulit

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.01.01. 19:02
null
Neymar (Fotó: AFP)
Neymar, a Paris Saint-Germain brazil labdarúgója pénteken cáfolta, hogy napokig tartó óévbúcsúztató bulit rendezett ötszáz ember részvételével – írja az MTI.

 

„A családommal és a barátaimmal ünnepeltem. A koronavírus-járvány miatt mindenkit megvizsgáltak, és ügyeltünk a távolságtartásra” – mondta videoüzenetében a 28 éves csatár.

Neymar közösségi oldalán látható volt az ünnepi asztal is, amely körül csak minden második széken ültek vendégek. „Vacsora itthon, távolság a székek között, és ez nem ötszáz embernek szól” – nyomatékosította.

Közelmúltbeli brazil médiabeszámolók szerint a futballista napokig tartó mulatságot rendezett több száz ember részvételével a Mangaratibában található tengerparti villájában. A jelentések felháborodást váltottak ki, az egyik legismertebb szakíró, Juca Kfouri például úgy fogalmazott: Neymar gúnyt űz a körülbelül 195 ezer brazil koronavírus-áldozat családjából.

A futballistát az ügyészség is megkereste, hogy adjon magyarázatot a járvány terjedését elősegítő buli szervezéséről.

Brazília a fertőzések számában a harmadik, a halálesetek számában a második helyen áll a világon. A válságos helyzet miatt a riói tengerparton, a Copacabanán is lemondták a hagyományos szilveszteri ünnepségeket.

(MTI)

A családi, baráti összejövetel helyszíne egy december 30-i légi felvételen (Fotó: AFP)
A családi, baráti összejövetel helyszíne egy december 30-i légi felvételen (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik