Premier League, Primera División, Bundesliga, Serie A: mind eldőlt?

Vágólapra másolva!
2011.04.19. 08:21
null
Egyenes az út! Seedorf és a Milan a célegyenesbe érkezett (Fotó: Action Images)
Hajrájukhoz érkeztek Európa nagy bajnokságai, és a hétvége sok szempontból tisztábbá tette a helyzetet. A négy topligában (az angolban, a németben, az olaszban és a spanyolban) az elsőség kérdése matematikailag ugyan nem dőlt még el, az azonban kimondható: a jelenlegi éllovasoknak illene előnyükkel célba érniük. Összeállításunkban az UEFA-koefficiens szerinti legjobb kilenc ligát (Oroszországban – a 7. helyezettnél – tavaszi-őszi rendszerű a bajnokság) vizsgáljuk röviden. Az élvonalbeli bajnokság után zárójelben az UEFA-ligakoefficiens szerinti helyezés szerepel.

 

ANGLIA (1.)

Dirk Kuyt 102. percben az Arsenal hálójába küldött büntetője nagyon kellett a Manchester Unitednek. Már csak azért is, mert a Premier League-et hat ponttal vezető MU-nak igen kemény a sorsolása a következő hetekben – de ha a „vörös ördögök” pontelőnnyel jutnak el az utolsó két fordulóig, alighanem már nem lesznek megállíthatók.

Sir Alex Ferguson csapata kedden a newcastle-i St. James’ Parkba látogat, ez elvileg nem lenne könnyű menet, ám a „szarkák” formája pocsék, plusz az MU-t az utóbbi időben egyébként sem szokásuk megverni…

A 34. fordulóban, szombaton a remek formában levő (a legutóbbi hat bajnokiján 14 pontot szerző) Everton látogat az Old Traffordra, majd jön egy kíméletlen hét: május elsején Londonban az Arsenal, negyedikén a BL-ben odahaza a Schalke, nyolcadikán ugyancsak Manchesterben a Chelsea az ellenfél. Ha ezt túléli az MU, alighanem befut: az utolsó két fordulóban a Blackburnt és a Blackpoolt kell leküzdenie.

Az üldöző Arsenalnak az említett csúcsrangadón és a Tottenham elleni észak-londoni derbin kívül a Bolton, Stoke City, Aston Villa, Fulham négyessel lesz még dolga – a sorsolás könnyebbnek tűnik, kérdés, az „ágyúsok" fel tudják-e dolgozni néhány nap alatt a Liverpool elleni, vasárnapi sokkot. Ráadásul Arsene Wenger együttesét a Spurs alighanem kéjes örömmel húzná ki a bajnokesélyesek névsorából…

A Premier League legjobb formában levő csapata az elmúlt hat forduló eredményei alapján a Chelsea, viszont a nyolc pont hátrány a hajrára soknak tűnik. Az ellenfélsor: Birmingham City, West Ham, Tottenham, Manchester United, Newcastle, Everton. És könnyen lehet, hogy a tökéletes szereplés is kevés, hiszen a manchesteriek már 3–2–1-es mérleggel is beérnének a „kékek" elé. Összességében 13 pont elég a Unitednek a bajnoki cím megszerzéséhez, tehát a két csúcsrangadón egy döntetlen és egy vereség is belefér, ha megnyeri a további négy meccsét.

PREMIER LEAGUE
Manchester Utd. (1.) Arsenal (2.) Chelsea (3.)
Pontszám 69 63 61
Forma 4–0–2 2–4–0 5–1–0
Hátravan Newcastle (i) Tottenham (i) Birmingham (o)
Everton (o) Bolton (i) West Ham (o)
Arsenal (i) Manchester United (o) Tottenham (o)
Chelsea (o) Stoke (i) Manchester United (i)
Blackburn (i) Aston Villa (o) Newcastle (o)
Blackpool (o) Fulham (i) Everton (i)
Nemz. kupa Még áll Már kiesett Már kiesett

SPANYOLORSZÁG (2.)

A bajnoki esélyeket igen röviden el lehet intézni: csodával lenne határos a Barcelona fejre állása… A katalánok nyolc ponttal vezetnek a Real Madrid előtt, a két rivális bajnokin már nem találkozik (más versenysorozatokban viszont még háromszor), a Barcának az Osasuna, Real Sociedad, Espanyol, Levante, Deportivo La Coruna, Málaga hatos ellen kell tíz pontot szereznie a biztos aranyéremhez. Alighanem ujjgyakorlat. Ha innen elbukja a Barcelona a bajnoki címet, az az év egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) meglepetése – erre azért senki se fogadjon nagy összegben.

PRIMERA DIVISIÓN
Barcelona (1.) Real Madrid (2.)
Pontszám 85 77
Forma 4–2–0 4–1–1
Hátravan Osasuna (o) Valencia (i)
Real Sociedad (i) Zaragoza (o)
Espanyol (o) Sevilla (i)
Levante (i) Getafe (o)
Deportivo (o) Villarreal (i)
Málaga (i) Almería (o)
Nemz. kupa Még áll Még áll

NÉMETORSZÁG (3.)

A hétvégi forduló sokat tisztított a képen: a Leverkusennek tökéletes hajrára lett volna szüksége a Dortmund befogásához, de a Bayert nagyon csúnyán elporolta a Bayern (5–1 a rekordbajnoknak), a Borussia nyert, a sárga-feketébe öltözött szurkolótábor pedig vígan lengette a szuvenír salátástálakat a lelátón.

Négy forduló van még hátra, a Dortmund előnye nyolc pont, tehát a BVB-nek még öt pont kell a matematikailag is biztos bajnoki címhez. Valószínűleg a négy is elég, mert a Dortmund +44-es gólkülönbsége jóval jobb riválisánál (24 góllal, hogy pontosak legyünk). Eldőlt? Minden bizonnyal igen.

BUNDESLIGA
Dortmund (1.) Leverkusen (2.)
Pontszám 69 61
Forma 3–2–1 5–0–1
Hátravan Mönchengladbach (i) Hoffenheim (o)
Nürnberg (o) Köln (i)
Werder Bremen (i) Hamburg (o)
Eintracht Frankfurt (o) Freiburg (i)
Nemz. kupa Már kiesett Már kiesett

OLASZORSZÁG (4.)

A németekhez hasonlóan az olaszoknál is élesebbek a kontúrok a hétvégi forduló óta: a Milan nyert, a Napoli és az Inter kikapott, a piros-feketéknél kezdhetik bemelegíteni a scudettofelvarró készüléket. A Milan előnye hat pont, a matematikailag biztos bajnoki cím megszerzéséhez tíz pont kell még öt fordulóból. A Milannak a Brescia, Bologna, Cagliari trió ellen illene ebből kilencet hoznia, s a Roma és az Udinese elleni mérkőzésekből kellene még egy pont. Ám ez a Milan szempontjából legrosszabb eset, úgy számolva, hogy a Napoli nem veszít pontot a Palermo, Genoa, Lecce, Inter, Juventus ötössel szemben…

Matematikailag az Inter még megszerezheti az aranyérmet, de a fekete-kékek formája sok mindent mutat, csak reális aranyesélyt nem – ráadásul a városi rivális biztos megelőzéséhez a Milannak elég nyolc pontot megszereznie. A Lazio és az Udinese esélye pusztán matematikailag áll még fenn.

Nagy valószínűséggel lehetetlen küldetés az üldözőknek a Milan befogása.

SERIE A
Milan (1.) Napoli (2.) Inter (3.)
Pontszám 71 65 63
Forma 4–1–1 4–1–1 3–1–2
Hátra van Brescia (i) Palermo (i) Lazio (o)
Bologna (o) Genoa (o) Cesena (i)
Roma (i) Lecce (i) Fiorentina (o)
Cagliari (o) Inter (o) Napoli (i)
Udinese (i) Juventus (i) Catania (o)
Nemz. kupa Már kiesett Már kiesett Már kiesett

FRANCIAORSZÁG (5.)

Izgalmas lesz a befutó, elvileg a hátralevő hét fordulóban még a Lille, Marseille, Lyon, PSG, Rennes ötös fogat bármelyik tagja beérkezhet elsőként a célba (Az élcsoport: 1. Lille 59 pont, 2. Marseille 58, 3. Lyon 53, 4. PSG 52, 5. Rennes 51). A megszerezhető pontok száma még 21, tehát nehéz tippelni. A Lille riválisai közül még a PSG-vel (idegenben) és a Rennes-nel (otthon) játszik, épp az utolsó két fordulóban, tehát az 1954 óta első, összesítésben harmadik bajnoki címükre áhítozó északfranciáknak stresszes lesz a befejezés.

Az egypontos hátrányban levő Marseille még megy Lyonba, de ötször a tabella hátsó régiójában tartózkodó csapattal játszik (a fennmaradó egy meccs a jelenleg 7. Lorient elleni). Hasonló erősségű a sorsolása a Lyonnak (egy rangadó, egy jobb középcsapat elleni meccs és öt, 10. helynél rosszabb helyezésűvel megvívandó találkozó), a negyedik PSG menetrendje talán egy picit rosszabb. A Rennes outsider a bajnoki címet tekintve, ráadásul van még két igen kemény idegenbeli meccse (Saint-Étienne, Lille). Ha tippelni kell, inkább OM, mint Lille – a címvédő tapasztalata nagyobb kiélezett helyzetekben, és kihasználhatja kedvezőbb sorsolását.

PORTUGÁLIA (6.)

Nincs már eldöntendő kérdés: a Porto bajnok, a Benfica második, a „szuper sárkányok" még a veretlen bajnoki címért küzdenek. A harmadik helyért a Braga és a Sporting meccsel, a csodálatos menetelést felmutató Portónak még a Setúbal, a Pacos de Ferreira és a Marítimo elleni meccset kell hoznia a veretlen elsőséghez legalább egy iksszel.

UKRAJNA (8.)

Itt sincs sok kérdés: a Sahtar Doneck előnye 11 pont a Dinamo Kijevvel és 14 a Metaliszt Harkivval szemben, még öt forduló van hátra. A Sahtarnak a bajnoki cím biztos megszerzéséhez elég öt pont.

HOLLANDIA (9.)

Mindössze három forduló van hátra az Eredivisie 2010–2011-es idényéből, a PSV azonos pontszámmal áll a Twentével, de sokkal jobb gólkülönbsége – ez dönt holtverseny esetén első mutatóként – felér egy pont előnnyel is... Az Ajax 64 ponttal, egy ponttal lemaradva a harmadik.

A PSV-nek még a Feyenoord elleni presztízscsata van hátra Rotterdamban, majd Eindhovenbe látogat a Vitesse, míg az utolsó fordulóban Dzsudzsák Balázs klubja a jobb középmezőnybeli csapatok közé tartozó Groningennél vizitál.

A Twente Hágába megy az 5. helyezett ADO-hoz (ez nem könnyű menet), fogadja a sereghajtó Willem II-t, viszont az utolsó körben az Ajaxszal csap össze idegenben, ennek pedig csak a PSV-nél örülhetnek…

Az Ajax az Excelsiorral és a Heerenveennel játszik a következő két fordulóban – papírforma szerint ez kettőből kettő –, majd érkezik hozzá a Twente. A PSV-nek saját kezében a sorsa, és ha ez nem elég, két üldözője elkaszálhatja egymást az utolsó fordulóban.

TÖRÖKORSZÁG (10.)

A Trabzonspor és a Fenerbahce hatalmas üldözőversenyt folytat az aranyéremért: a listavezető két pontot vesztett legutóbbi kilenc mérkőzésén, a Fener szintén kettőt, a legutóbbi tizenkettőn. A két csapat már nem találkozik egymással – Trabzonban a házigazdák nyertek 3–2-re, Isztambulban a Fener egy 2–0-val vágott vissza –, pontegyenlőség esetén előbb a gólkülönbség, majd az egymás elleni eredmény dönt.

A Süper Liga-idényből öt forduló van hátra, a 69 pontos Trabzonspor játszik még a jelenleg negyedik Gaziantepsporral és a hatodik Eskisehirsporral, ha ezen a két körön túl van, a maradék három már könnyebb. A 67 pontos Fenerbahce kizárólag olyan csapatokkal találkozik még, amelyek jelenleg a 7. helynél hátrább vannak – ha a Fener tartani tudja parádés formáját, az előremenekülő Trabzonspornak meleg lehet a helyzet. A trabzoniak 1984 után nyerhetnek ismét bajnoki címet. És hogy mi a helyzet a Besiktassal és a Galatasarayjal, a török futball további két nagyágyújával? A Besiktas az ötödik, a Galatasaray meg a csapat hagyományaihoz méltatlan 13. helyet foglalja el…

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik