Portugália: 18 csapatos lesz az élvonal - a Boavistával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.01. 22:53
A portugál élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a 2014–2015-ös szezontól a mostani 16 helyett már 18 csapat küzd meg egymással – köztük a 2008-ban kizárt Boavistával.

A Portugál Labdarúgóliga elfogadta a Boavista nevezését az élvonalbeli bajnokság következő kiírására. A portói klubot – amely egyetlen első osztályú bajnoki címét 2001-ben ünnepelhette – a 2007–2008-as szezon végén sorolták vissza a második ligába a játékvezetők megvesztegetése miatt. A később a harmadosztályba visszacsúszott klub fellebbezett a döntés ellen, és végül tavaly februárban igazat adtak neki. Miután az összes illetékes szervezet áldását adta a pepita mezesek visszatérésére, ez a következő szezontól valósulhat meg, mégpedig az élvonal kibővítésével.

A Primeira Liga ugyanis a jelenlegi 16 helyett 18 csapattal rajtól a 2014–2015-ös idényben. A mostani bajnokság utolsó helyezettje kiesik a második ligába, ahonnan az első kettő feljut, a 3. helyezett pedig osztályozót játszik az első osztály 15. helyezettjével.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik