Porto: Visszatér? Casillas sejtelmes fotóval üzent

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.11.04. 14:26
null
Casillas a 2019-es portugál kupadöntőben csak a lelátóról szoríthatott csapatának (Fotó: AFP)
Hat hónappal a szívrohama után Iker Casillas ismét edzésbe állt – legalábbis erre lehet következtetni a veterán kapus Twitteren megosztott fotójából.


„Hat hónapig és három napig nem használhattalak”
– írta a fűnyomos, láthatóan ismét szolgálatba fogott stoplisról megosztott fotó mellé a Real Madrid és a Porto ikonikus alakja, aki még májusban, egy edzésen lett rosszul.

A világ- és Európa-bajnok játékost még aznap megműtötték, majd mivel a komplikációk elkerülték, öt nap után hazatérhetett. Nyáron ugyan portói csapattársaival együtt megjelent a felkészülés első napján, de még nem állt edzésbe. A klubnál sem erőltették a visszatérését, inkább az edzői stábban adtak neki szerepet, addig, amíg teljesen fel nem épül.

Lehet, hogy elérkezett a pillanat?


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik