PAOK: hiába a BL-selejtező, távozott a portugál szakember

Vágólapra másolva!
2010.05.18. 22:02
Három év után távozik a PAOK kispadjáról Fernando Santos, a szaloniki együttes vezetőedzője. Az 55 éves portugál szakember nem hosszabbította meg szerződését, pedig a Bajnokok Ligája selejtezőjébe vezette csapatát.

„Két hónappal ezelőtt én döntöttem a távozás mellett, megtisztelő volt a PAOK csapatánál dolgozni. Örömmel tekintek vissza az elmúlt három évre, amely után elmondható, hogy jó irányba halad az együttes. A nap huszonnégy órájában nagy volt rajtam a nyomás, nem hiszem, hogy folytatni tudtam volna. Ezért döntöttem a távozás mellett" – közölte a sajtóval távozása okát Fernando Santos.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik