Ovifoci: újabb pályát avattak, ezúttal Zsombón

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.02.26. 17:43
null
Forrás: József Attila Közösségi Ház és Könyvtár
A Szeged agglomerációjában található, 3.5 ezer fős Zsombón adták át az Ovifoci-program legújabb, 16.641.427 forintból épült műfüves pályáját, amely a jövőben a Zsombó SE szakmai munkáját, valamint a helyi iskola és óvoda gyermekeit hivatott szolgálni – számolt be a rendezvényről a helyi József Attila Közösségi Ház és Könyvtár közleménye.

A Szent Imre Katolikus Általános és Alapfokú Művészeti Iskola sportudvarán helyt kapó pálya a Magyar Labdarúgó-szövetség 90 százalékos támogatásával, 10 százalékban önkormányzati forrásból épült meg – olvasható a közleményben.

Ahogyan a szöveg fogalmaz, „a gyermekek mindennapjait színesíti, a mozgásukat, a testnevelés órákat, a sportolási lehetőségüket bővíti, a Zsombó SE utánpótlás-nevelő munkáját segíti” a futballpálya, melynek átadóján Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője is részt vett, elkészülésében pedig a helyi óvoda és iskola is fontos szerepet vállalt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik