Brazília 1000! Öt vb-cím, Pelé, Garrincha, Zico, 3R, Maracanazo

A brazil válogatott 1914 júliusában játszotta az első mérkőzését a riói Laranjeiras Stadionban. Akárcsak az elmúlt szűk száz év, az első fellépés is nyugodt szívvel minősíthető sikeresnek, hiszen a futball őshazájából, Angliából érkező Exeter Cityt sikerült két vállra fektetni Osvaldo Gomes és Osman góljával 2–0-ra. (Még abban az évben megrendezték az első argentin–brazil meccseket is, egy győzelem oda, egy győzelem ide megosztással.)

Azóta sok víz mosta a Copacabana strandját, az elmúlt 98 esztendőben pedig a brazil válogatott – és ezáltal a brazil futball – mind nagyobb elismertséget vívott ki magának. A rekordot jelentő öt világbajnoki cím mellett többek között nyolc Copa América-győzelem és három Konföderációs Kupa-siker is szegélyezi a selecao történetének útját – s ezek csak a legnagyobbak a FIFA által is elismert 57 nagy cím között.

Lehetetlenség felsorolni és rangsorolni a legismertebb brazil labdarúgók listáját, ám az bizonyos, hogy Peléről, Garrincháról, Zicóról, Sócratesről, Ronaldóról és Ronaldinhóról minden futballt szerető, érdeklődő hallott már.

És emlékszik legalább néhány nagy mérkőzésre is, amelyeken a brazil válogatott pályára lépett. Az 1000. meccs előtt ezekből szedtünk össze egy csokorra valót – nagy diadalokat, fájdalmas vereségeket, emlékezetes csatákat.

Brazília–Uruguay 1:2, világbajnoki döntő, 1950

A futballtörténelem addigi egyik legnagyobb meglepetése. Brazília immár ereje teljében volt, és közel ahhoz, hogy végre felérjen a csúcsra, hiszen az 1950-es hazai rendezésű vb utolsó mérkőzésén (az aranyról a négy csoportgyőztes közötti körmérkőzés döntött) a szomszédos Uruguay ellen elég lett volna számára a döntetlen. Az egyes feljegyzések szerint mintegy kétszázezer, a FIFA által „csak” 173 850 elismert néző előtt a vezetésről elszenvedett 2:1-es vereség valóságos csapással ért fel a brazilok számára. A találkozóra a helyszínéből fakadóan alkotott Maracanazo kifejezés azóta is valóságos szitokszó az országban.

Brazília–Magyarország 2:4, világbajnoki negyeddöntő, 1954

Négy évvel később újabb nagy várakozás és újabb nagy csapás. A „berni csatában” ráadásul cseppet sem dicső módon buktak el a brazilok: az összecsapás minden idők egyik legrondábbjaként vonult be a történelembe három kiállítással is megspékelve. „Soha életemben nem láttam még ilyen kegyetlen belépőket. Mintha kaszával vagdosták volna egymást a felek, fenyegető fellépések és alattomos szabálytalanságok sora váltogatta egymást, mihelyst a bíró mással volt elfoglalva” – írta a Times tudósítója, míg Arthur Ellis játékvezető későbbi kommentárja szerint soha nem volt ilyen gusztustalan találkozóban része, amelyben ennyire állatok módjára viselkedtek a pályán lévők.

Brazília–Svédország 5:2, világbajnoki döntő, 1958

A fiatal Pelé Európában végre aranyig vezeti Brazíliát. A svédek elleni finálé már örömjáték: miközben a sikerkapitány, Vicente Feola – aki pszichológust és fogorvost is foglalkoztat maga mellett a tornán – a legenda szerint olykor el-elbóbiskol a kispadon, a Vavá, Didi és Garrincha irányította dél-amerikaiak ötöt vágnak a házigazdának. 1962-ben ismétlés következik.

Brazília–Olaszország 4–1, világbajnoki döntő, 1970

Brazília az aranykorszakát éli, Pelé az utolsó vb-jéről is arannyal távozik, miközben udvartartásába felejthetetlen nagyságok – Carlos Alberto, Jairzinho, Tostao, Gérson és Rivelino – tartoznak. Mexikóban hat meccsből hat győzelem a mérleg, miközben 19 gólt szerez a csapat, és véglegesen elhódítja a Jules Rimet-kupát.

Brazília–Hollandia 0–2, világbajnoki középdöntő, 1974

Négy évvel később véget ér a dominancia, a hollandok totális futballja diadalt ül a kényelmesnek tűnő brazilok felett – bár a meccs inkább a védekezésről marad emlékezetes: Johan Neeskens és Johan Cruyff góljával az oranje jut a fináléba, hogy ott aztán elbukjon az NSZK-val szemben. Brazília a lengyelek elleni fiaskó után a dobogóról is lemarad, egy nagy korszak ezzel véget ér.

Brazília–Argentína 0–0, világbajnoki középdöntő, 1978

A nagy rivalizálás egyik legemlékezetesebb momentuma, a „rosariói csata”, amely végül nem hoz gólt, ám még inkább elmélyíti az ellenségeskedést, miután az amúgy is kőkemény meccset követően (az indulatokat négy sárgával kordában tartotta: Palotai Károly) az argentinok nem éppen tiszta körülmények között 6–0-ra leigázzák Perut. A veretlen braziloknak marad a bronz...

Brazília–NSZK 1–0, felkészülési mérkőzés, 1982

A Copacabanáról kinőve újabb korszakos csapat érik naggyá. Zicóék a Maracanában 170 ezer néző előtt a balhátvéd Júnior remekbe szabott góljával győzik le a nyugatnémeteket, és a spanyolországi vb legnagyobb esélyesévé lépnek elő.

Brazília–Olaszország 2–3, világbajnoki középdöntő, 1982

A Pelé-korszak után talán a ’82-es csapatban játszik a legtöbb klasszis – Sócrates, Zico, Falcao és Éder –, az olaszoknak azonban van egy zseniális Paolo Rossijuk, aki bravúros teljesítményével elüti a továbbjutástól a nagy esélyest. Az azzurrik utóbb a trófeát is hazaviszik, a brazilok ’82-esei pedig – miután '86-ban 11-esekkel elbukják a franciák elleni negyeddöntőt – örökre arany nélkül maradnak –, és ezzel vetekszenek az Aranycsapattal a világ valaha volt legjobb, vb-t nem nyerő válogatottja címéért.

Brazília–Hollandia 3–2, világbajnoki negyeddöntő, 1994

Brazília nyolc évvel később újra a trónon. Némileg váratlanul, egyesek szerint önmagát meghazudtolva, elsősorban a védekezésére építve. Ennek ellenére a torna egyik legjobb meccse így is Dungáéké (Romárióéké?, Bebetóéké?), akik szenzációs partin győzik le a hollandokat, majd a fináléban gól nélküli 120 perc után tizenegyesekkel visszavágnak az olaszoknak.

Brazília–Németország 2–0, világbajnoki döntő, 2002

A legutóbbi, tíz évvel ezelőtti vb-győzelem: a három klasszis „R” (Rivaldo, Ronaldo, Ronaldinho) révén a selecao felülemelkedik a négy évvel korábbi franciaországi kudarcon, és ismét megszerzi a koronát – százszázalékos teljesítménnyel. A jokohamai döntőben Ronaldo feledteti Párizst, és két villanással taszítja romokba az addig parádézó Oliver Kahnt.