NS: Nem vagyok bűnös – Blatter; Pontes aggódik – péntek

Vágólapra másolva!
2017.03.24. 01:01
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

Sepp Blatter, a FIFA korábbi elnöke Szöllősi Györgynek adott exkluzív interjút, amelyből kiderül, hogy milyen szerepet játszott a Sarkozy, Platini duó a bukásában, hogy mennyit köszönhet neki a futball, és hogy a világ mennyit köszönhet a futballnak. De szó esik Puskáról, Szepesiről, Mezeyről és Gulácsiról is. No meg arról, hogy anno hány ember parancsnoka volt a svájci hadseregben...

A nyakunkon a portugál–magyar, amelynek felvezetésében Pietsch Tibor Lisszabonban előbb látogatta meg az Estádio da Luzt, mint a válogatott, Viníciusszal még angolul beszélgetett, ugyanakkor Mészáros Bubu-kamuinterjút (Bubu szerint...) olvashattak Portugáliában, Leonel Pontes, a Loki portugál edzője pedig a mieink kontráitól félti Cristiano Ronaldóékat…

Kalandos meccsen nyert U17-es válogatottunk az oroszok ellen, a két góljával főszereplő Szoboszlai Dominik elmondta, hogy miként verte át a társait, Szélesi edző pedig elnézést kért azért, ami a tv-nyilatkozatban kicsúszott a száján...

Gianluigi Buffon elhaladt már néhány mérföldkő mellett, ám pénteken az 1000. meccsén áll a kapuban. Szeli Mátyás írása az örökifjú portásról.

Változnak a légiósszabályok a kézilabdában. Bálint Mátyás alaposan körbejárta a témát, és meg kellett állapítania, hogy Kisvárdához és Balmazújvároshoz képest BL-csapataink a fasorban sincsenek…

Pénteken végre rajtol a Formula–1 2017-es idénye – Zsoldos Barna egész hetes felvezető sorozatának utolsó részében már a melbourne-i tapasztalatokat helyezte fókuszba.

Jegesmedvék
boldogsága: Szűcs András és Kohán Gergely a váratlanul, ám teljesen megérdemelten Mol Liga-győztes diósgyőriek sikerének a titkát igyekezett kipuhatolni.

És ha péntek, akkor Sportkrém melléklet 8 oldalon – Nagy Péter súlyemelővel, aki könnyedén megtartott egy 700 kilós helikoptert…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik