Erling Haaland gól nélkül maradt a válogatottban (Fotó: AFP)

 

A vg.no számításai szerint amióta Haaland 16 évesen, 2017 januárjában a Moldéba igazolt, először fordult elő, hogy egymás után három, kezdőként játszott meccsén nem talált be (minden sorozatot figyelembe véve).

A norvégok március 24-én 3–0-ra győztek Gibraltár vendégeként, három nappal később odahaza 3–0-s vereséget szenvedtek Törökországtól, kedden pedig 1–0-ra nyertek Montenegróban. Haaland mindháromszor kezdett, gólt nem szerzett, s mindhárom összecsapáson lecserélték. Előtte március 20-án a Dortmundban kezdőként duplázott a Köln ellen.

Haaland legutóbb tavaly tavasszal (február 29. és március 11. között) maradt gólképtelen három egymást követő meccsén (Freiburg 1–0, Borussia Mönchengladbach 2–1, Paris Saint-Germain 0–2), ám akkor a Freiburg ellen csereként állt be.

A VG statisztikája szerint Haalandnak a 2018–2019-es évadban – még a Molde és a Red Bull Salzburg színeiben – volt egy tízmeccses góltalan sorozata, ám ebben a szériában csak kétszer volt kezdő.

„Gibraltár ellen három gólt szerezhetett volna – idézi a VG Stale Solbakken szövetségi kapitányt. – Balszerencsés volt. A törökök ellen betalált, ám les miatt nem adták meg a gólját. Ilyen az élet. Egyáltalán nem zavar a helyzet.”

A 2020-as Golden Boy-díjas futballista a válogatottban tíz mérkőzésen hat gólt szerzett. A Red Bull Salzburgban 27 tétmeccsen 29-szer volt eredményes, míg a Borussia Dortmundban 49 mérkőzésen játszott, s 49 találatnál tart.

Haaland szombaton, az Eintracht Frankfurt elleni hazai Bundesliga-összecsapáson megpróbálhatja megszakítani gól nélküli sorozatát.