Női NB I: négy perc futball elég volt az MTK-nak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.13. 08:38
A női labdarúgó-bajnokság rájátszásának 5. fordulójában a bajnoki tabella éllovasa és közvetlen üldözője találkozott a Hidegkuti-stadionban. Bár előzetesen szinte mindenki arra tette az obulust, hogy a listavezető, a hazai bajnokságban és a kupában már 400 napja veretlen MTK Hungária az Astrát is legyőzve tesz óriási lépést az újabb bajnoki cím felé, bő egy órát a vendégcsapatnak állt a zászló. Végül azonban az MTK 4–1-re nyert.

Az ezúttal is a szervezett védekezésre építő, a támadójátékot a kontrákra és a rögzített játékhelyzetekre alapozó Astra-Bíró-Kert FC a 11. percben, Godvár Katalin révén, szabadrúgásból szerzett vezetést.

Az MTK többet birtokolta a labdát, de játékosai nem tudták a helyzeteket gólra váltani. A 61. percben azután megtört a jég, az utóbbi két meccsen harmadik gólját szerző Demeter Réka fejelte a labdát Kovács kapujába, és ezzel beindította az MTK-hengert. Két perccel később, Pádár Anita góljával, már az MTK vezetett, sőt a góllövőlistát immár 44 találattal vezető Pádár újabb két perccel később már fölényessé tette a bajnok előnyét. Apró szépséghiba, hogy a tribünről úgy tűnt, a harmadik találat előtt a gólpasszt lesállás előzte meg – ezt reklamálta Fogl, az Astra csatára is, aki a keresetlen szavakért azonnal piros lapot is kapott. A hajrában – szabadrúgásból – Pinczi Anita is betalált, így fölényesen nyerte meg az MTK a rangadót. Turtóczki Sándor csapata kilencpontosra növelte előnyét az üldözők előtt – földindulásnak kellene következnie ahhoz, hogy a kék-fehérek ne védjék meg bajnoki címüket.

Az ezüstéremért viszont óriási csata várható, miután a Viktória Trend Optika FC – a papírformát igazolva – fölényes győzelmet aratott Rákospalotán, a Femina ellen. Az egy ponttal az Astra mögé zárkózó szombathelyiek „Lilla-napot” tartottak a Budai II Stadionban – nyolc góljukból négyet Sipos, hármat Horváth Lilla szerzett.

A Hegyvidék SE jól, helyzetekkel kezdte Szegeden a SZAK elleni meccset, ám a 19. percben Szil Tünde büntetőjével a Boszorkányok jutottak előnyhöz. Ráadásul a 25. percben, Németh Felícia kiállítása nyomán emberhátrányba került a budapesti csapat – mégis győzni tudott. A vendégek a labdát többet birtokolva, nagyobb tűzzel játszottak, mint az előnye birtokában roppant kényelmes SZAK: a második félidő elején Molnár Rózsa látványos átlövéssel szépített, majd a lefújás előtti pillanatokban Staar Gabriella góllal fejezte be Dénes Dorka szép egyéni akcióját – a negyedik helyért harcoló újonc ezzel hatpontos előnyt szerzett vetélytársaival szemben.

 

NŐI NB I, RÁJÁTSZÁS
FELSŐHÁZ, 5. FORDULÓ
MTK Hungária–Astra-Bíró-Kert FC 4–1 (0–1)

G: Demeter (61.), Pádár (63., 65.), Pinczi (83.), ill. Godvár (11.)
1. FC Femina–Viktória-Trend Optika FC 1–8 (0–5)
G: Kanta (61.), ill. Sipos (24., 33., 38., 83.), Horváth (5., 29., 69.), Széles (66.)
Szegedi AK Boszorkányok–Hegyvidék SE 1–2 (1–0)
G: Szil (19.), ill. Molnár R. (51.), Staar (90.)
ALSÓHÁZ, 5. FORDULÓ
Páter Fit-Well Nagypáli–Újpesti TE 1–3 (1–2)
G: Végh (16.), ill. Külüs (3., 56.), Kakuk (37.)

AZ ÁLLÁS
Felsőház
1. MTK-Hungária FC 15 13 2 0 63-11 41
2. Astra-Bíró-Kert FC 15 10 2 3 52-18 32
3. Viktória-Trend Optika FC 15 10 1 4 57-20 31
4. Hegyvidék SE 15 4 0 11 14-66 12
5. 1. FC Femina 15 3 1 11 17-47 6*
6. Szegedi AK-Boszorkányok 15 1 2 12 7-48 5
* Az 1. FC Feminától négy büntetőpont levonva
Alsóház
1. Újpesti TE 8 5 1 2 23-14 16
2. BNLC-Csepel 7 3 2 2 18-17 11
3. Páter Fit-Well Nagypáli 7 1 1 5 12-22
4
(A csapatok a 18 fordulós alapszakaszból csak a velük együtt továbbjutók elleni eredményeket vitték magukkal.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik