Női futball: Abidal felesége verethette meg a PSG-játékost

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.11.16. 16:08
null
Kheira Hamraoui a nyáron szerződött Barcelonából Párizsba (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a Paris Saint-Germain női labdarúgócsapatának egyik játékosára, Kheira Hamraouira november 4-én két maszkos férfi rátámadt és vascsövekkel ütni kezdték a lábát. A 31 éves középpályást kórházba szállították, a támadók elmenekültek. Az első sajtóhírek arról szóltak, hogy a támadás mögött csapattársa, a szintén francia, 26 esztendős posztriválisa, Aminata Diallo állhat, aki azért orrolt meg Hamraouira, mert a szerződtetése óta kevesebb játéklehetőséghez jut. Most azonban a Transfer News Live Twitter-bejegyzésében a L'Équipe információira hivatkozva azt olvashatjuk, hogy Éric Abidalnak, az FC Barcelona korábbi sportigazgatójának felesége verethette meg a futballistát.

 

„Új információk szerint Éric Abidal felesége állhat a PSG-játékosának megtámadása mögött. Állítólag a bosszú vezérelte őt, mivel Hamraoui és Abidal lefeküdtek egymással, amikor előbbi a Barcelona női labdarúgócsapatának játékosa, utóbbi pedig a katalánok sportigazgatója volt.”


Mint megírtuk, 35 órával őrizetbe vétele után adott nyilatkozott ügyvédjén keresztül a PSG játékosa, Aminata Diallo. Szerinte mindössze a média által gyártott koholt vádakról van szó. A játékos képviselője hozzátette, Diallo jelenléte nélkül válaszolt a hatóság valamennyi kérdésére, s múlt hét csütörtök délután úgy hagyhatta el az őrizetet, hogy nem emeltek ellene vádat.

A L'Équipe mai cikkében az áll, hogy ügyvédje szerint – aki kettős mércével illette a nyomozást – Diallót nagyon megviselték a történések, és céljuk, hogy kiderüljön az igazság és bizonyosságot nyerjen az ártatlansága.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik