Női foci: Marozsánnak nagy megtiszteltetés az IFFHS két elismerése

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2021.02.05. 17:36
null
Marozsán Dzsenifer még jó pár évig játszana (Fotó: AFP)
Nagy megtiszteltetésnek tartja Marozsán Dzsenifer, hogy ő lett az elmúlt évtized legjobb női labdarúgója és irányítója is a sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS) – írja az MTI.

 

A budapesti születésű Marozsán Dzsenifer az M1 aktuális csatornának pénteken elmondta, elsősorban azért futballozik, mivel szereti a játékot, célokat előzetesen nem tűz ki, mindig csak az előtte álló feladatra koncentrál és a következő mérkőzést akarja megnyerni.

„Valóban rosszul érzem magam, ha csak egyetlen edzést is ki kell hagynom, de profi labdarúgóként szerintem másképpen nem lehet gondolkodni” – jelentette ki a 28 éves támadó, aki szerint néhány év még biztosan van a pályafutásában, és elégedett a mostani életével.

Az olimpiai bajnok, 98-szoros német válogatott futballista beszélt arról, hogy nehéz lenne még egy olyan klubcsapatot találnia, mint a francia Olympique Lyon, amellyel négyszer nyerte már meg a Bajnokok Ligáját. Hozzátette, egyesületének is sokat köszönhet.

Marozsánt az IFFHS januárban választotta meg az évtized legjobb irányítójának a nőknél, kedden pedig a norvég Ada Hegerberget és a francia Wendie Renard-t megelőzve az évtized legjobb női játékosa is ő lett. Marozsán ötszörös BL-győztes – egyszer a Frankfurttal diadalmaskodott – 2016-ban, 2018-ban és 2020-ban pedig ő volt az év legjobb játékosa.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik