Női Eb: kiestek a norvégok; 13 perc alatt négy angol gól

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.07.15. 22:55
null
Nicole Billa fejese megpecsételte Norvégia sorsát (Fotó: AFP)
Az osztrák válogatott 1–0-ra legyőzte Norvégiát a női labdarúgó Európa-bajnokság A-csoportjának harmadik fordulójában, így a házigazda Anglia mögött másodikként bejutott a legjobb nyolc közé.

 

Pályára lépett péntek este az angol válogatott is, de semleges szemmel Brightonban játszották az érdekesebb meccset, ahol Norvégia és a legutóbbi Eb-n elődöntős Ausztria a továbbjutásért csapott össze egymással. A Lyon aranylabdás csatárát, Ada Hegerberget és az FC Barcelona kiválóságát, Caroline Graham Hansent is soraiban tudó skandináv együttesnek mindenképpen nyernie kellett volna a nyolc közé kerüléshez, de a teljesítménye – akárcsak az angolok elleni 0–8 során – ismét nagy csalódást keltett.

Olyan volt az első félidő összképe, mintha Ausztriának kellett volna győznie, a norvégok időnként a saját térfelükről is nehezen tudták kihozni a labdát. A kétszeres Európa-bajnok (1987, 1993) akkor került még nehezebb helyzetbe, amikor Ausztria a Hoffenheimet erősítő Nicole Billa mintaszerű fejes góljával megszerezte a vezetést. VIDEÓ ITT!

Norvégia a szünet után sem tudott újítani, a legjobbja a kapusa, Guro Pettersen volt, neki köszönhetően nem alakult ki nagyobb különbség a felek között. A skandináv együttes csúfosan leszerepelt, ennél sokkal többet vártak tőle a szakemberek.

VÉLEMÉNYEK
Martin Sjögren, a norvég válogatott szövetségi kapitánya: – Sokkal jobban hittünk magunkban annál, mint hogy ilyen hamar kiessünk. Totális ürességet érzek.
Ada Hegerberg, a norvég válogatott csatára: – Mindenki felelős ezért az eredményért, engem is beleértve. Brutális őszinteséggel kell kiértékelnünk mindazt, ami az elmúlt két és fél hétben történt, hogy ténylegesen kilábaljunk a gödörből. Meg kell találnunk a válaszokat, és azonnal el kell kezdenünk dolgozni a megoldáson.
Alessia Russo (fehérben) csereként beállva duplázott (Fotó: UEFA)
Alessia Russo (fehérben) csereként beállva duplázott (Fotó: UEFA)

Eközben az angolok 5–0-ra kiütötték az Európa-bajnoki újonc Észak-Írországot – szövetségi kapitányuk, Sarina Wiegman pozitív koronavírustesztje miatt nem ülhetett le a kispadra –, így hibátlan mérleggel, 14–0-s gólkülönbséggel jutottak tovább. A házigazda rekordot döntött, ilyen sok gólt ugyanis korábban egyetlen csapat sem szerzett a női Eb-k csoportkörében (a németek tartották az eddigi csúcsot 11 találattal, még 2001-ből).

Az északírek egyébként a 40. percig állták a sarat, de utána 13 perc leforgása alatt négyet kaptak, a hajrában pedig Kelsie Burrows rúgott egy védhetetlen öngólt. VIDEÓ ITT! Betalált az Arsenal támadója, Beth Mead is, aki mindhárom csoportmeccsen eredményes volt, és öt góllal vezeti az Európa-bajnokság góllövőlistáját. A szünetben beálló Manchester United-játékos, Alessia Russo duplázott, a cserejátékosok közül ugyanez korábban csak a svéd Lena Videkullnak (1995) és a német Fatmire Bajramajnak (2009) sikerült a hölgyek kontinenstornáján.

Anglia a negyeddöntőben Spanyolországgal vagy Dániával, míg Ausztria a B-csoportot megnyerő Németországgal találkozik.

NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, ANGLIA
3. FORDULÓ
A-CSOPORT
Észak-Írország–Anglia 0–5
(Kirby 41., Mead 45., Russo 48., 53., Burrows 76. – öngól)
Ausztria–Norvégia 1–0 (Billa 37.)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Anglia 3 3 14–0 +14 9
2. Ausztria 3 2 1 3–1 +2 6
3. Norvégia 3 1 2 4–10 –6 3
4. Észak-Írország 3 3 1–11 –10 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik