NL: Wijnaldum duplázott, Hollandia a csoport élére ugrott

K. Zs., V. J.K. Zs., V. J.
Vágólapra másolva!
2020.11.15. 20:01
Hollandia 3–1-re legyőzte vendégét, Bosznia-Hercegovinát a labdarúgó Nemzetek Ligája A-ligájának vasárnapi játéknapján, és ezzel megőrizte esélyét arra, hogy bejusson a sorozat négyes döntőjébe. A B-ligában Wales és Finnország győzelemmel melegített az utolsó kör ki-ki csatájára, továbbá fontos meccset nyert meg Törökország is. A C-ligában Albánia és Fehéroroszország három-három ponttal készítette elő az egymás elleni „csoportdöntőt”, s az örmények is életben tartották feljutási reményeiket.

Georginio Wijnaldum igazi vezére volt a hollandoknak: a csapatkapitány kétszer is betalált (Fotó: AFP)
Georginio Wijnaldum igazi vezére volt a hollandoknak: a csapatkapitány kétszer is betalált (Fotó: AFP)
Georginio Wijnaldum igazi vezére volt a hollandoknak: a csapatkapitány kétszer is betalált (Fotó: AFP)


HOLLANDIA–BOSZNIA-HERCEGOVINA

A három mérkőzés óta nyeretlen Hollandia nem izzadt meg nagyon Bosznia-Hercegovina ellen. A hazaiak már a 6. percben megszerezték a vezetést: Memphis Depay tette ki a labdát a jobb szélre Denzel Dumfriesnak, aki a tizenhatoson belül teljesen magára hagyott Georginio Wijnaldum elé passzolta azt – a csapatkapitány pedig nem hibázott. 1–0

Nyolc perccel később már két góllal vezetett az oranje: Depay bal oldali beadását Steven Berghuis Wijnaldum elé fejelte, aki egy méterről az üres kapuba lőtt, és ezzel duplázott. 2–0

A hollandok a megnyugtató előnyt követően is nagy fölényben játszottak tovább, nem sok esélyt adva a bosnyákoknak, akik az első félidőben mindössze egyszer találták el a kaput.

A fordulás után nem sokkal háromra nőtt a hazai gólok száma: Dumfries kapott remek labdát a tizenhatoson belül, egy csellel otthagyta a védőjét, majd az érkező Depay elé passzolt, aki a hálóba lőtt. 3–0

A hollandok lendülete ezután már egy kicsivel alábbhagyott, a bosnyákoknak pedig összejött a szépítés: egy szép kontratámadás során, Esin Visca lekészítését követően Smail Prevljak talált be, kialakítva ezzel a végeredményt. 3–1

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

Az Eb-pótselejtezőben a magyar válogatott ellen búcsúzó Bulgária továbbra sem találja önmagát: ezúttal Finnországtól kapott ki hazai pályán úgy, hogy csak tizenegyesből tudott szépíteni. A balkáni ország ezzel a legutóbbi hét mérkőzéséből mindössze egyet nyert meg, azt is csak felkészülési találkozón, Gibraltár ellen.

Gareth Bale gólpasszt adott, Wales pedig hazai pályán legyőzte a hajrában megfogyatkozó Írországot, ezzel továbbra is vezeti csoportját.

A Ferencváros játékosa, Myrto Uzuni kezdőként 68 percet játszott a második NL-győzelmét Kazahsztán ellen megszerző albán válogatottban.

NEMZETEK LIGÁJA
5. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések

A-DIVÍZIÓ
1. CSOPORT
Hollandia–Bosznia-Hercegovina 3–1
(Wijnaldum 6., 14., Depay 55., ill. Prevljak 63.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 5 2 2 1 5–3 +2 8
2. Lengyelország 4 2 1 1 5–2 +3 7
3. Olaszország 4 1 3 3–2 +1 6
4. Bosznia-Hercegovina 5 2 3 3–9 –6 2

 

B-DIVÍZIÓ
3. CSOPORT
Törökország–Oroszország 3–2
(Karaman 26., Ünder 32., Tosun 52. – 11-esből, ill. Cserisev 11., Kuzjajev 57.) – részletek itt

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország 5 2 2 1 9–7 +2 8
2. MAGYARORSZÁG 5 2 2 1 5–4 +1 8
3. Törökország 5 1 3 1 6–6 0 6
4. Szerbia 5 3 2 4–7 –3 3

4. CSOPORT
Bulgária–Finnország 1–2
(Iliev 68. – 11-esből, ill. Pukki 7., Lod 45+1.)
Wales–Írország 1–0 (Brooks 67.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Wales 5 4 1 4–0 +4 13
2. Finnország 5 4 1 6–2 +4 12
3. Írország 5 2 3 1–4 –3 2
4. Bulgária 5 1 4 2–7 –5 1

 

C-DIVÍZIÓ
2. CSOPORT
Grúzia–Örményország 1–2
(Kazaisvili 65. – 11-esből, ill. Gazarjan 33., Adamjan 86.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Észak-Macedónia 5 2 3 9–7 +2 9
2. Örményország 5 2 2 1 8–6 +2 8
3. Grúzia 5 1 3 1 6–6 0 6
4. Észtország 5 2 3 5–9 –4 2

4. CSOPORT
Albánia–Kazahsztán 3–1
(Cikalleshi 16., Ismajli 23., Manaj 63. – 11-esből, ill. Abiken 25.)
Fehéroroszország–Litvánia 2–0 (Jablonszkij 5., Ebong 20.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Fehéroroszország 5 3 1 1 8–5 +3 10
2. Albánia 5 2 2 1 5–2 +3 8
3. Litvánia 5 1 2 2 3–6 –3 5
4. Kazahsztán 5 1 1 3 4–7 –3 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik