Visszavonul a román válogatottól Tatarusanu (Fotó: AFP)

„Már az év eleje óta foglalkoztatott a visszavonulásom időpontja. Több mint egy évtizeden át játszottam Romániáért, becsülettel és büszkeséggel, minden alkalommal hálával a meghívásért és a lehetőségért, hogy magamra ölthetem a legfontosabb mezt, amelyről gyerekkorom óta álmodtam” – írja Ciprian Tatarusanu, aki szerint most, egy selejtező ciklus végén jött el az ideje, hogy átadja a helyét egy új generációnak.  

A bukaresti születésű Tatarusanu 2006-ban, a besztercei Gloria csapatában mutatkozott be a román élvonalban, 2008-ban szerződött a FCSB-hez, 2014 óta pedig az egyetlen rendszeresen topligában szereplő román futballista volt, a Fiorentina, a Nantes, a Lyon, majd nyártól a Milan játékosaként. Utóbbi két csapatában ugyan csak Anthony Lopes, majd Gianluigi Donnarumma tartalékja volt, de a válogatottban, amelyben 2010-ben mutatkozott be, továbbra sem forgott veszélyben a helye, akárki is volt a szövetségi kapitány. Ő védett a 2016-os Európa-bajnokságon is, 73 válogatottsága a negyedik legtöbb a román kapusok között, Bogdan Stelea (91), Bogdan Lobont (85) és Silviu Lung (77) után.

NEMZETEK LIGÁJA, A B1-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Ausztria 6 4 1 1   9–  6 +3 13
2. Norvégia 6 3 1 2 12–  7 +5 10
3. Románia 6 2 2 2   8–  9 –1   8
4. Észak-Írország 6 2 4   4–11 –7   2