NL: újra kellett éleszteni egy szurkolót a magyar–olasz meccs előtt

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.27. 18:46
null
Újra kellett éleszteni egy szurkolót a magyar–olasz mérkőzés előtt (Fotó: Országos Mentőszolgálat/Fb)
Sorban állás közben minden előzetes panasz nélkül esett össze egy 50 év körüli szurkoló a Magyarország–Olaszország Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt a Puskás Aréna bejáratában – számolt be az esetről közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat.

Az OMSZ tájékoztatása szerint több szemtanú is a férfi segítségére sietett, mentőt hívtak és megvizsgálták a beteget, aki már nem lélegzett, ezért rögtön megkezdték az újraélesztést, majd a helyszínt biztosító mentőegység bajtársai pillanatokon belül emelt szinten folytatták.

„Az idejében megkezdett mellkasi nyomások végül rövid időn belül sikerre vezettek, és a szurkolót stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők” – írta az Országos Mentőszolgálat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik