NL: tömegverekedés tört ki a Wembley mellett az angol–német előtt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2022.09.27. 14:29
null
A verekedés helyszíne (Fotó: twitter.com)
Verekedés tört ki a Wembley Stadion közelében lévő egyik kocsmában a hétfő esti, angol-német labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt – jelentette az MTI.

A rendőrség keddi közlése szerint kora este mintegy száz, többségében maszkot viselő férfi tört be a pub kerthelyiségébe és megtámadta a vendégeket. Bár angol sálakat és sapkákat lehetett látni, a hatóság szerint német szurkolókról volt szó.

A tömegben verekedés tört ki és tárgyakat dobáltak. Több vendég is megsérült a fején és az arcán, hárman súlyos sérüléseket szenvedtek, életveszély azonban egyikük esetében sem áll fenn.
Amikor a rendőrség megérkezett a helyszínre, a tettesek többsége elmenekült, mindössze négy résztvevőt vettek őrizetbe.

A Sun című lap tudósítása szerint öt embert kellett kórházba szállítani. A vendégek, akik részben családjuk társaságában érkeztek a kocsmába, hogy megnézzék az esti meccset, a Twitteren megdöbbenésüknek adtak hangot a történtek miatt.

 


 

A magyarok csoportjában lejátszott angol-német találkozó 3–3-as döntetlennel ért véget.

NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
A-LIGA, 3. CSOPORT

Anglia–Németország 3–3 (0–0)
London,
Wembley Stadion, 78 949 néző. Vezette: Makkelie (holland)
Anglia: Pope – Stones (Walker, 37.), Dier, Maguire – James, Bellingham (Henderson, 90+1.), Rice, Shaw – Foden (Saka, 66.), Kane, Sterling (Mount, 66.). Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Németország: Ter Stegen – Kehrer, Süle, Schlotterbeck, Raum (Gosens, 68.) – Gündogan, Kimmich – J. Hofmann (Werner, a szünetben), Musiala (Th. Müller, 79.), L. Sané (Gnabry, 68.) – Havertz (Bella-Kotchap, 90+1.). Szövetségi kapitány: Hans-Dieter Flick
Gólszerző: Shaw (72.), Mount (75.), Kane (83. – 11-esből), ill. Gündogan (52. – 11-esből), Havertz (67., 87.)

ÖSSZEFOGLALÓ IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik