NL: Románia játék nélkül megkapta a három pontot

Vágólapra másolva!
2020.11.18. 18:45
null
Fotó: AFP
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) illetékes bizottsága úgy döntött, hogy a vasárnap elmaradt Románia–Norvégia Nemzetek Ligája-csoportmérkőzés három pontját, 3–0-s gólkülönbséggel, a román válogatott kapja meg.

 

Az UEFA hivatalos honlapján szerda késő délután megjelent határozat szerint a döntést – az ügy sürgősségére is tekintettel – a koronavírus-járvány miatt augusztus végén elfogadott különleges rendelkezések alapján hozták meg.

Mint ismert, a norvég válogatott keretének tagjai koronavírus-fertőzések miatt karanténba kerültek, ezért a csapat nem utazhatott el a Bukarestbe, azaz a meccs – a rendkívüli rendelkezések értelmében – a norvég szövetség miatt maradt el.

A döntés nyomán – bár annak következménye az UEFA hivatalos honlapjának tabellájában még nem szerepel – Észak-Írország biztosan kiesik a B-liga 1. csoportjából, Norvégiának azonban – amely egy teljesen új csapattal áll ki szerda este Bécsben Ausztria ellen – még van esélye az 1. hely kiharcolására.

A B1-CSOPORT ÁLLÁSA A ROMÁN–NORVÉG NÉLKÜL
1. Ausztria 5 4 1 8–5 +3 12
2. Norvégia 4 3 1 11–3 +8 9
3. Románia 4 1 1 2 4–8 –4 4
4. Észak-Írország 5 1 4 3–10 –7 1
A B1-CSOPORT ÁLLÁSA A ROMÁN–NORVÉGGAL EGYÜTT
1. Ausztria 5 4 1 8–5 +3 12
2. Norvégia 5
3 2
11–6 +5
9
3. Románia 5
2 1 2 7–8 –1
7
4. Észak-Írország 5 1 4 3–10 –7 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik