NL: Pelé gratulált a 100 gól fölé jutó Cristiano Ronaldónak

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.09.09. 08:55
null
Cristiano Ronaldo a 101. válogatott gólja után (Fotó: AFP)
A portugálok ötszörös aranylabdás sztárja, Cristiano Ronaldo kedden duplázott a Svédország elleni Nemezetek Ligája-mérkőzésen (2–0), így a válogatottban összesen 101 gólnál tart. A 35 éves támadónak többek között a háromszoros világbajnok Pelé is gratulált a különleges mérföldkőhöz.

 

A jelenleg a Juventusban futballozó Ronaldo lett az első európai játékos, aki címeres mezben legalább százszor volt eredményes. Rajta kívül ez csak az iráni Ali Daeinek sikerült, aki 109-szer talált be hazája válogatottjában. Az örökrangsor harmadik helyén Puskás Ferenc áll 84 góllal.

„Azt hittem, ma a száz gólt ünnepelünk majd, valójában azonban százegy lett. Gratulálok, Cristiano az új magasságokért, ahova eljutsz utad során!”
– jelent meg az üzenet Pelé hivatalos Twitter-oldalán.

A hamarosan, októberben 80. életévét betöltő korábbi kiváló csatár annak idején 92 fellépésen 77 gólig jutott a brazil válogatottban. Cristiano Ronaldo 165-ször lépett pályára a nemzeti együttesben.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik