A tartalékos olaszok nem kaptak ki a németektől

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2022.06.04. 20:40
null
Egy-egy gól, egy-egy pont (Fotó: AFP)
A Nemzetek Ligája 1. fordulójában az igen tartalékosan kiálló Olaszország hazai pályán 1–1-et játszott Németországgal, és ezt azt jelenti, hogy az angolokat megverő mieink állnak a csoport élén egy kör után.

 

NEMZETEK LIGÁJA
1. FORDULÓ
A-LIGA
3. CSOPORT
Olaszország–Németország 1–1 (Lo. Pellegrini 70., ill. Kimmich 73.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzésén:
Magyarország–Anglia 1–0 (Szoboszlai 66. – 11-esből)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 1 1 1–0 +1 3
2. Németország 1 1 1–1 0 1
3. Olaszország 1 1 1–1 0 1
4. Anglia 1 1 0–1 –1 0

 

Nem titkolták, hogy nyerni megy Olaszországba a német válogatott, amely a világbajnoki felkészülés részének tekinti a Nemzetek Ligáját. A kilenc mérkőzés óta veretlen német csapat ellen ráadásul erősen tartalékosan állt ki a néhány nappal ezelőtt még Londonban az argentinokkal játszó olasz válogatott, Roberto Mancini keretét eleve sérülések szabdalták, több alapemberének pedig pihenőt adott.

Pontosabban: pihenőt kellett adnia a szoros menetrend miatt.

Kollégája, Hans-Dieter Flick nem kísérletezett, ehhez képes az olasz csapat egyenrangú ellenfele volt a németnek, Serge Gnabry kisebb helyzete után Gianluca Scamacca egy pocsék sarkazással trükkös labdát adott saját magának, majd a tizenhatos elől jobbal a jobb oldali kapufa tövére lőtt!

A hazaiak legjobbja az újonc, szintén a Sassuolót erősítő Davide Frattesi volt az első félidőben. Ő a 71. játékos, akit bevetett a mostani posztjára 2018-ban kerülő Mancini kapitánysága ötven mérkőzése alatt. A fordulás után Scamacca közelről a kapu mellé fejelt, majd szép indítását nem találta el jól az ötösön Sandro Tonali.

Mancini a pályára vezényelte még jóval a hajrá előtt az FC Zürich 18 éves, aprócska szélsőjét, Wilfried Gnontót, az Inter-nevelés játékos hamarosan gólpasszt adott Lorenzo Pellegrininek – erre megrázta magát a német csapat, Joshua Kimmich gyorsan egyenlített.

AZ OLASZOK GÓLJA VIDEÓN ITT!

A NÉMETEKÉ PEDIG ITT!

Flick bevetette Kai Havertzet, a mindkét gólban főszereplő Jonas Hofmannt, Ilkay Gündogant, Jamal Musialát és a mérkőzés utolsó helyzetét kihagyó David Raumot; Mancini Gnonto után a Federico Dimarco, Samuele Ricci, Tommaso Pobega, Matteo Cancellieri négyesnek szavazott bizalmat, de gólt ők sem szereztek: döntetlennel zárult a rangadó, maradt a csoport élén az angolokat legyőző Magyarország.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik