NL: gyáva nyusziknak nevezi a bukaresti sajtó a román játékosokat

Vágólapra másolva!
2020.10.09. 14:15
null
Gyáva nyusziknak nevezi a bukaresti sajtó a román játékosokat (Fotó: AFP)
A válogatott betartja a járványszabályokat és távol marad az Eb-től – ez az szarkasztikus mém jellemzi legjobban a román szurkolók hangulatát, miután az Izlandon 2–1-es vereséget szenvedő csapat nem lesz ott a tornán, amelynek egyik helyszíne éppen Bukarest lesz.

 

Mirel Radoi szövetségi kapitány magára vállalta a felelősséget a kiesésért, elsősorban a kezdőcsapat elhibázott összeállítását nevezve meg a vereség okaként.

„Az első félidőben hét eladott labdánkból lett négy helyzetük a hazaiaknak. Én és a stábom vagyunk a felelősek, nem a játékosok, akiket nem tudtunk megfelelő formába hozni. A bűnös itt áll Önök előtt!” – mondta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

A mérkőzés kapcsán megszólaló szakértők viszont nem annyira a fiatal edzőt, mint a játékosokat bírálták, különösen a már szünetben teljes egészében lecserélt Ciprian Deac–Denis Alibec–Alex Mitrita támadótriót. Ugyanakkor az őket váltó Ianis Hagi–George Puscas–Gabriel Iancu triónak sem volt kaput találó lövése, labdaérintéseik pedig a védők mutatóinak egynegyedét sem érték el.

A román sajtó a kiemelkedő tudású játékosok és vezéregyéniségek hiányában látja a kudarc okát, felemlegetve, hogy hazai oldalon Gylfi Sigurdsson szinte egymaga nyerte meg a meccset.

„Izland gépies és távirányított játékát egy kivételes, mágikus vezető kontrollálta: Gylfi Sigurdsson. Az izlandi foci történetének legjobban fizetett játékosa látványosan fickándozott a lefagyott és leblokkolt sárgák között” – áll a Gazeta Sporturilor tudósításában.

A bukaresti sportlap a játékosok hozzáállását is élesen bírálta: „Láttunk már gyengébb román válogatottat, érdektelenebbet és tehetségtelenebbet is, de a reykjavíki volt a leggyávább. Sok sikert az ijedt nyuszik Eb-jén!”

Azt is felemlegetik, hogy a mérkőzés előtt egyeseknek fontosabb volt a klubváltása, mint a nemzeti együttes: Ionut Nedelcearu el is hagyta a válogatottat, hogy az AEK-hez szerződjön, de az Astrától a Kayserisporhoz igazoló Alibec és a New York Citytől az Al-Ahli Dzseddához kölcsönadott Mitrita számára sem az izlandi mérkőzés állt az első helyen.

EURÓPA-BAJNOKI PÓTSELEJTEZŐ
A-LIGA, ELŐDÖNTŐ

Izland–Románia 2–1 (G. Sigurdsson 17., 35., ill. Maxim 63. – 11-esből)
Reykjavík, Laugardalsvöllur, 500 néző. Vezette: Skomina (szlovén)

A MÉRKŐZÉS ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik