NL: Formáljuk építő energiává a felgyülemlett dühöt - Raspadori

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2022.09.27. 14:27
null
Raspadori szerezte az olaszok első gólját hétfőn (Fotó: Szabó Miklós)
Anglia után Magyarország ellen is fontos gólt lőtt a Napoli 22 éves csatára, Giacomo Raspadori, aki a lefújás után az olasz sajtónak és a Nemzeti Sportnak adott közös interjúban a sorozat nagy felfedezettjének nevezte Marco Rossi csapatát, és beszélt arról is, hogy az NL négyes döntőjébe jutás örömét beárnyékolja az elbukott világbajnoki selejtező fájdalma.

 

– Vezető gólja előtt Nagy Ádám rövid passzát kihasználva került helyzetbe. Miként jellemezné az ellenfél védelmét?
A megingást leszámítva stabilan védekezett a magyar válogatott, különösen az első félidőben. Nem volt könnyű játszani ellene, izzadtunk, küzdöttünk. És ha nem sikerül az első félidő közepén vezetést szereznünk, talán még nehezebb lett volna a feladatunk.

Magyarország csapata az angolok és a németek ellen szerzett tíz pontjával a Nemzetek Ligája négyes döntőjének küszöbén állt, sokakat meglepve.
Valamelyest engem is. Az NL-sorozat nagy felfedezettje a magyar csapat, amely valóban tekintélyt parancsoló eredményeket ért el az elmúlt hetekben. Mi is nagy meccset játszottunk vele nyáron és most is, egy-egy ilyen kiélezett összecsapás pedig csak még erősebbé teszi a magyar válogatottat. Ilyen vetélytárssal szemben még értékesebb a győzelem.

Az olasz válogatott tavaly július óta egészen hétfőig nem nyert meg két mérkőzést egymás után, és egy héttel ezelőtt még a Nemzetek Ligája-csoport első helye is odébb volt. Miben lépett előre a csapat az Anglia és a Magyarország elleni mérkőzésre?
Megvolt bennünk az akarat, a bizonyítási vágy, hogy megmutassuk, mire vagyunk képesek. Erőt merítettünk az angolok elleni milánói siker élményéből, lelkesedést, hitet adott nekünk. A magyarok ellen megszenvedtünk a győzelemért, nem volt könnyű meccs. Elkövettünk néhány hibát, de sikerült kialakítanunk néhány helyzetet, éppen annyit, amennyi szükséges volt ezen a napon.

A meccs előtt sokan találgatták, milyen taktikai hadrendet választ Roberto Mancini szövetségi kapitány. Végül a három-öt-kettes felállás mellett határozott – hogy érzi, feküdt ez a játékának?
Jó döntést hozott, működött a taktikai rend, a felállás. Dolgoznunk kell tovább, építenünk arra, ami pozitív tapasztalat volt, és kijavítani a pontatlanságokat.

Csatárpárjaként érezte Wilfried Gnontóval az összhangot?
Rátaláltunk a közös ritmusra, ez nem jelentett problémát. A támadójátékunk rendben volt, bár a második félidőben akadtak megingásaink, amelyek tapasztalattal szolgálnak a jövőre nézve.

Mancini a sajtótájékoztatón elmondottak alapján kifejezetten bosszús volt az utolsó húsz percben látottak miatt.
Megértem. Nem tudtuk megtartani a labdát, idegesítő technikai hibák akasztották meg a játékunkat, a meccs nehéz szakasza volt. Azért kár ezért, mert a győzelemhez így némi keserű mellékíz párosult. A legfontosabb persze az, hogy a célunkat elértük, megszereztük a csoport első helyét, és mehetünk a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe.

Szélsőséges élmények kísérték az olasz válogatott elmúlt másfél évét, az Európa-bajnoki aranyérem után jött a világbajnoki selejtező kudarca. Ha bárki Olaszországban megkérdezi, hogy miért bízzon a mai olasz csapatban, mit válaszolna?
Azért, mert amit csinálunk, szenvedélyből tesszük. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a munkánk örömet szerez, és hajt minket a lelkesedés azért, hogy napról napra javuljunk. Az olasz válogatott múltja kötelez bennünket, igyekszünk méltó teljesítménnyel, eredménnyel folytatni a történetét. Az Eb-n elért siker után óriási csalódást keltett, hogy nem tudtunk kijutni a világbajnokságra, ennek fájdalmát, bosszúságát még mindig érezzük. A legtöbb, amit ebben a helyzetben tehetünk, hogy a bennünk felgyülemlett dühöt formáljuk építő energiává.

Federico Dimarco, az Internazionale 24 éves, hatszoros válogatott hátvédje
„Több mint hatvanezer ember előtt élmény volt játszani, és örülök neki, hogy most először góllal is hozzásegíthettem a csapatot a győzelemhez. Hogy az enyém volt az olasz válogatott történetének ezerötszázadik gólja? Fontosabb, hogy közös sikert hozott. Ezek az élmények segítenek a csapatnak visszatalálni ahhoz a formához, amellyel tavaly megnyerte az Európa-bajnokságot. Sok a fiatal a keretben, össze kell csiszolódnunk, de jó úton járunk.”
Pasquale Mazzocchi, a Salernitana 27 éves hátvédje, a válogatott újonca
„Megtiszteltetés, hogy az olasz válogatott mezében játszhattam. Szép napokat töltöttem el a kerettel, lelkes, eltökélt társaságnak lettem a tagja. Első válogatottságomat régi barátomnak, Gennarónak ajánlom, akinek sokat köszönhetek, és sajnos már nincsen köztük. A magyar válogatottat igyekeztünk alaposan feltérképezni, a pályán tapasztaltak igazolták várakozásainkat. Erős és veszélyes csapatot ismertünk meg benne, amely rászolgált a közelmúlt szép eredményeire.”

NEMZETEK LIGÁJA
A-LIGA,
3. CSOPORT
6. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG 0–2 (0–1)
Budapest,
Puskás Aréna, 67 000 néző. Vezette: Bastien (francia)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lang, W. Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy Á. (Styles, a szünetben), Schäfer, Kerkez (Gazdag, 57.) – Nego (Bolla, 75.), Szoboszlai (Kleinheisler, 85.) – Szalai Á. (Ádám, 75.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
OLASZORSZÁG: G. Donnarumma – Tolói, Bonucci, Acerbi (Bastoni, a szünetben) – Di Lorenzo (Mazzocchi, 90.), Barella, Jorginho (Pobega, 72.), Cristante, Dimarco – Raspadori (Scamacca, 72.), Gnonto (Gabbiadini, 66.). Szövetségi kapitány: Roberto Mancini
Gólszerző: Raspadori (27.), Dimarco (52.)

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Olaszország 6 3 2 1 8–7 +1 11
2. MAGYARORSZÁG 6 3 1 2 8–5 +3 10
3. Németország 6 1 4 1 11–9 +2 7
4. Anglia 6 3 3 4–10 –6 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik