NL: Ez futballtörténelem, de annál többet nem jelent – Santos

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.10. 11:33
null
Fernando Santos szerint örülni kell a sikernek, aztán dolgozni tovább az Eb-szereplésért (Fotó: AFP)
Fernando Santos szövetségi kapitány szerint csapata, a házigazda portugál labdarúgó-válogatott játékosai fantasztikus munkát végeztek a Nemzetek Ligája vasárnapi portói döntőjében, amelyben 1-0-ra legyőzték Hollandiát.

 

„Néha a dolgok nem mennek tökéletesen, de ez az erőfeszítéseinken nem hagyott nyomott” – mondta a szövetségi kapitány a mérkőzés után.

Fernando Santos hozzátette: a portugál válogatott az elmúlt öt évben szinte „elpusztíthatatlan családot" alkotott.

„Folyamatos munka folyik a csapatnál, és ennek köszönhetően az esélyesek közé tartozunk bármelyik tornán, amelyen részt veszünk” – nyilatkozta.

Portugália 2004-ben döntős volt a hazai rendezésű Európa-bajnokságon, majd elődöntőt játszott a 2006-os világbajnokságon és a 2012-es Eb-n. Fernando Santos 2014 óta irányítja a csapatot. Irányításával 2016-ban Eb-aranyérmes lett a gárda, amely meg tudta nyerni az NL első kiírását is.

„Ez az öröm pillanata számunkra és a portugál emberek számára, sikerünk ott van a futball történelmében, de annál többet nem jelent. Ezután majd ugyanúgy vissza kell térnünk a munkához” – mondta.

Kiemelte: a mostani csapat nem azonos a három évvel ezelőtti Eb-győztessel, hiszen folyamatosan építik be az új játékosokat.

Ronald Koeman, a vesztes csapat szakvezetője kiemelte: a megfiatalított, átalakított holland válogatott – amely meglepetésre nem jutott ki a 2016-os Eb-re és a tavalyi vb-re – egyelőre még nem áll készen arra, hogy trófeákat nyerjen.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy az elmúlt évben milyen nagy lépést sikerült megtennünk, és ez pozitív számunkra, de a következő lépésre talán több időre van még szükségünk” – hangsúlyozta az edző.

A döntőről elmondta: támadójátékukkal csak részben elégedett, mert több helyzetet kellett volna kialakítaniuk.

„Talán túl korai is lett volna egy trófea, jövőre az Eb-n előre tudunk lépni. De nem akarom túl negatív színben feltüntetni csapatom teljesítményét, mert nagyon büszke vagyok a játékosaim hozzáállására. A döntőben ez ugyan nem volt elég a győzelemhez, de a sorozat egészét tekintve mégis pozitív összkép alakulhatott ki” – nyilatkozta Ronald Koeman.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik