NL: a túlélés a tét az angol válogatott számára

Vágólapra másolva!
2022.09.23. 10:09
null
Jack Grealish nagyon nehéz találkozókra számít az olaszok és a németek ellen (Fotó: Reuters)
Jack Grealish szerint nyáron túl kemények voltak az angolokkal szembeni kritikák, és abban bízik, hogy a válogatott jól teljesít a soron következő két meccsen.

 

Rendkívül nehét helyzetben van az angol válogatott. A Nemzetek Ligája-csoportját már biztosan nem nyerheti meg Gareth Southgate együttese, sőt, ha pénteken kikap Olaszországban, biztosan kiesik a B-ligába. Persze önmagában a pontszerzés vagy a győzelem sem elég, ebben az esetben a Németország elleni, hazai összecsapáson dől el, hogy benn marad-e a válogatott az A-ligában. Először azonban a milánói találkozón kellene jól teljesíteni, és az előjelek alapján ez sem ígérkezik könnyűnek. A négy júniusi NL-mérkőzésből egyet sem nyert meg Anglia, gólt csak egyet szerzett, azt is büntetőből. A legsúlyosabb vereségét – ki ne emlékezne – épp Magyarország ellen szenvedte el a válogatott, Wolverhamptonban 4–0-ra kapott ki Marco Rossi csapatától. A súlyos kudarc után rengeteg kritika érte Gareth Soutghate szövetségi kapitányt, és ezek a hangok bizonyára még jobban felerősödnek, ha együttese pénteken esetleg kikap a San Siróban. Már csak azért is, mert vélhetően a soron következő két mérkőzés lesz az utolsó erőpróba a novemberben kezdődő világbajnokság előtt (egyelőre nincs hír arról, hogy a szigetországiak novemberben felkészülési meccset játszanának). Katarban november 21-én Irán ellen kezd az Eb-ezüstérmes együttes.

„Mi is tisztában vagyunk a soron következő két meccs jelentőségével, ebből viszont erőt is meríthetünk – idézte a Sky Sports Jack Grealisht, az angolok középpályását. – Nem beszélhetek a szövetségi kapitány nevében, de valószínűleg vannak, akik biztosan ott lesznek a vb-n, és akadnak kiadó helyek is. Két nagyon nehéz találkozó vár ránk, kicsit olyan ez, mint egy edzőtábor a világbajnokság előtt. A tavalyi Európa-bajnokságot megelőzően jól sikerült a felkészülésünk, kiváló hangulatban telt, és játszottunk előtte két jó mérkőzést. Most erre nem lesz lehetőségünk, de mindannyian egy hajóban evezünk, és közös a célunk. A nyáron túl kemények voltak a játékosokat és a szövetségi kapitányt ért kritikák, főleg, ha azt nézzük, hogy hogyan teljesített a csapat a nagy tornákon. De tudjuk, hogy az angol sajtó mennyire kegyetlen tud lenni.”

Jack Grealishért tavaly nyáron százmillió fontot fizetett a Manchester City az Aston Villának, ezzel minden idők legdrágább angol játékosa lett, a válogatottban azonban egyelőre nem tudott meghatározó emberré válni (igazából még klubjában sem). Az eddigi huszonhárom mérkőzésén csak tizenkét alkalommal volt kezdő, egy gól mellett hat gólpassz a mérlege. A nyáron három NL-találkozón lépett pályára, a magyarok elleni 4–0-s vereség volt az egyetlen, amelyen nem kapott lehetőséget. Pénteken az olaszok ellen vélhetően játszik, és sokat tehet azért, hogy Anglia megússza az újabb kudarcot.

NEMZETEK LIGÁJA
5. FORDULÓ
A-LIGA
3. CSOPORT

20.45:Olaszország–Anglia, Milánó (Tv:Spíler2)– élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik