Nevelnek, eladnak, újrakezdik – az Ajax sikerének nyomában

Vágólapra másolva!
2019.03.07. 09:22
null
Ajax-ünnep a Bernabéuban: a holland csapat búcsúztatta a BL-címvédő Real Madridot (Fotó: AFP)
„Szinte tökéletes volt” – mondta Erik ten Hag, az Ajax labdarúgócsapatának vezetőedzője a Real Madrid 4–1-es legyőzése után. Mindössze hetedszer fordult elő a BEK/Bajnokok Ligája történetében, hogy egy csapat az egyenes kieséses szakaszban úgy jutott tovább, hogy a párharc első, hazai meccsét elveszítette. Ráadásul az amszterdami klub előző idénybeli bevétele kevesebb volt, mint a Premier League-ben utolsóként végző West Bromwich Albioné, az éves fizetési kerete pedig pontosan annyi, amennyit az általa legyőzött Real Madrid Gareth Bale számlájára utal egy évben. Mi a siker titka? A felszínt kapargatva megpróbáljuk kideríteni.

A JÖVŐ, AZAZ AZ AKADÉMIAI KÉPZÉS FONTOSSÁGA

Ha azt mondjuk Ajax, a legtöbb futballkedvelő rávágja, hogy a holland klub, amely folyamatosan topcsapatoknak adja el legjobb játékosait. Ebben van igazság, nagyjából úgy 1973 óta, amikor Johan Cruyff a Barcelonához igazolt Amszterdamból. Azóta olyan kiválóságok indultak útnak innen, mint például Marco van Basten, Johan Neeskens, Frank Rijkaard, Clarence Seedorf, Edgar Davids, Wesley Sneijder, Luis Suárez, és a sort még sokáig lehetne folytatni. Az eladásokhoz vezető útról azonban általában vajmi kevés szó esik, pedig abban rejlik a titok nyitja.

Tavaly nyáron Edwin van der Sar ügyvezető és Marc Overmars sportigazgató az Ajax edzőközpontjában egy kis teremben leültette a csapat hét fiatal tehetségét, és egy videót mutattak nekik. Mindegyiküket a klub korábbi kiválóságaival állították párhuzamba, így például André Onana kapust épp Van der Sarral, Kasper Dolberget Zlatan Ibrahimoviccsal, Justin Kluivertet édesapjával, Patrickkal, Frenkie de Jongot Christian Eriksennel, Matthijs de Ligtet Barry Hulshoff-fal, a 70-es évek legendás bekkjével. Az üzenet kristálytiszta volt: így válhatnak klasszissá ők is az Ajaxban.

Egy kivételével – az AS Romához igazolt Justin Kluiver – bevált a taktika, a hétből hat játékos azóta is az Ajaxot erősíti (a nyárig biztosan), és valamennyien ott voltak a Bernabéuban győztes csapatban. „Ha egy játékos csak fél évet tölt az első csapatnál, mielőtt távozik, ahogy Kluivert, csalódottak vagyunk” – mondta a New York Timesnak Said Ouaali akadémiai vezető.

A fenti kis történetben benne van az a két legfontosabb dolog, ami sikeressé teszi az Ajaxot: akadémiai képzés és klubfilozófia. Nézzük, hogyan illeszkednek.

Már az Ajax akadémiájának elnevezése is önmagáért beszél – De Toekomst, ami magyarul annyit tesz: a jövő. A 4–3–3-as hadrendet mantrázzák: a kapus kigurítja a labdát az egyik védőnek, aki továbbteszi egy középpályásnak, ő pedig egy csatárnak. Ha gólt szereznek, vagy elvesztik a labdát és három másodpercen belül nem tudják visszaszerezni, elölről kezdik a feladatot. Ugyanezt csinálja az U13-as csapattól kezdve a Jong Ajaxig – az amszterdamiak második együttese – minden korosztály.

Egységes szemlélet.

„Egyéniségeket nevelünk, minden játékosnak van egy terve, hogyan jusson el a legjobbak közé, és aszerint halad lépcsőről lépcsőre. Az utánpótlásban nálunk többnyire nem a meccsek eredménye számít, hanem hogy minél több egyéniséget kineveljünk. Egy klub, egy filozófia, egy város, ezt szoktuk mondani. Teret adunk a nyitott gondolkodású, kreatív embereknek” – mondta az ESPN-nek Casimir Westerveld, az Ajax átigazolásokért felelős vezetője.

Megtanítják a gyerekeket felelősséget vállalni, fegyelmezettnek maradni, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy jól érezzék magukat. Ez a megközelítés jól bevált: az Ajax adja a legtöbb profi futballistát Európában, megelőzve a belgrádi Partizant és a zágrábi Dinamót. Ouaali kimutatása szerint azoknak a fiataloknak, akik legalább 16 éves korukig a De Toekomston nevelkednek, 86 százalékuk (!) profi szerződést kap a későbbiekben.

EGY ÁTLAGOS 15 ÉVES AKADÉMISTA AZ AJAXNÁL ILYENEKRE KÉPES

Az Ajaxnál belátták, hogy a modern futballba áramló rengeteg pénz miatt egyre nehezebb marasztalni a játékosokat, ezért minél gyorsabban kell érett futballistákat „varázsolni”. A kiemelkedő tehetségek nem akarnak már 23-24 éves korukig az Eredivisie-ben játszani. „Készen kell állniuk az első csapatra tizenkilenc évesen, mert húszévesen már eligazolnak” – jegyezte meg korábban Erik ten Hag vezetőedző.

Ennek érdekében az összes utánpótláscsapat a De Toekomstban edz, étkezik és tanul. Tizenkét pálya áll rendelkezésre a csaknem 300 fiatal futballistának, ők Amszterdamból és vonzáskörzetéből érkeznek ide, a klub kisbuszokat biztosít az utaztatásukra. A Montessori oktatási rendszert alkalmazzák, vegyítik a különböző korcsoportokat. Ouaali a NYT-nak elmondta: az U18-as csapatot meg is szüntették, hogy növeljék a nyomást, a holland másodosztályban szereplő Jong Ajaxban így már szinte kizárólag csak tinédzserek lépnek pályára. „Fel kellett gyorsítanunk a folyamatot, hamarabb kell jó játékosokká válniuk.”

SAJÁTOS FILOZÓFIA: AZ ÁLLANDÓ KÖRFORGÁS TARTJA MOZGÁSBAN A KLUBOT

A fiatalok kiválasztásán nyolc játékosmegfigyelő dolgozik, az első csapatnál ugyanennyi scout (négy Hollandiában, négy külföldön) keresi a futballistákat. További 90 önkéntes játékosmegfigyelő segíti a klub munkáját. „Mi Hollandiában azt valljuk, a sikernek több édesapja van. Sokan dicsekednek vele, ha egy potenciális sztárt találnak, mi azt mondjuk, csapatmunka volt” – osztotta meg az Ajax nézeteit az ESPN-nel Westerveld.

Véges anyagi lehetőségei miatt is kiemelten fontos a tehetségek kinevelése és beépítése az Ajaxnál. A klub éves költségvetése 100 millió euró körül mozog, ami nagyságrendileg megfelel az angol Premier League-ben egy kiscsapaténak. A legutóbbi idényben az amszterdamiak TELJES BEVÉTELE hozzávetőlegesen annyi volt, amennyit a PL-ből kieső West Bromwich CSAK a televíziós jogdíjakért kapott. Marc Overmars sportigazgató elmondta: az első és második csapatnál, valamint az utánpótlásban összesen annyit költenek fizetésekre egy évben, amennyit a Real Madrid Gareth Bale bérére egy esztendőben. Érezhető a különbség?

JÓ ÜZLETEKET KÖTNEK
Persze nem csak a saját akadémiáján nevelkedett futballistákból áll az Ajax kerete, de ha átigazolásra költ az amszterdami klub, azt megfontoltan és általában jó ár-érték aránnyal teszi. Tökéletes példa erre a Real Madrid elleni idegenbeli siker négy gólszerzője: Dusan Tadics 11 millió euróért érkezett, David Neres 12 millió euróért, Hakim Zijes 11 milióért, míg a pazar szabadrúgásgólt szerző Lasse Schöne ingyen. A játékosmegfigyelők és a klubvezetők legalább olyan jó munkát végeznek, mint az utánpótlásban dolgozó szakemberek.

„Nem tudjuk felvenni a versenyt az olyan gazdag klubokkal, mint a PSG vagy a Manchester City. Az akadémiánkból kell kihoznunk a legtöbbet. A fiatalok ugyanabban a rendszerben játszanak, mint az első csapat, ez jelenti az Ajax-géneket” –idézi az ESPN a 87-szeres holland válogatott John Heitingát, aki az Ajax U19-es együttesének edzőjeként dolgozik.

Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy az Ajax modellje nem csak az eladásra épül. Előbb az első csapatnál kell bizonyítaniuk a játékosoknak, visszaadni valamit, amit a klubtól kaptak az utánpótlásnál töltött évek során. Dolgoznak rajta, hogy a meghatározó futballistáikat ne veszítsék el, legalább néhány évig meg tudják tartani őket. Ennek érdekében Van der Sarnak sikerült elérnie azt, hogy a fizetési keretet megemeljék a vezetők, a klub pedig elkezdett nemzetközileg terjeszkedni. Partneri kapcsolatai vannak több kontinensen, nemrégiben irodát nyitott New Yorkban, a kínai élvonalbeli Kuangcsu RF-nél pedig utánpótlásbázist épít.

„Azt próbáljuk sulykolni, hogy előbb a klubnál legyenek sikeresek, nyerjék meg a bajnokságot, mutassák meg magukat a nemzetközi porondon, majd a válogatottnál, aztán két-három év múlva eljön az idejük a klubváltásra – mondta a játékosokkal kapcsolatos felfogásról Van der Sar. – Van klubmodellünk, stadionunk, történelmünk, de… Egy kis bajnokságban szerepelünk. Pénzügyileg stabil lábakon állunk, minden hazai meccsen telt ház van. Nem vagyunk rákényszerülve a futballisták eladására, de eljön az a pont a karrierjükben, amikor jobb, világklasszis ellenfelek ellen akarnak bizonyítani. Ők meg nem Hollandiában játszanak…”

Az Ajax nem fut rossz idényt: a bajnokságban második a PSV mögött, a Holland Kupában döntőbe jutott, a Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc közé. A Jong Ajax a legutóbbi kiírásban megnyerte a holland második ligát (Eerste Divisie), a Heitinga irányította U19-es csapat nyolcaddöntős az ifjúsági BL-ben, az U17-esek tavaly megnyerték a rangos nemzetközi utánpótlástornát, a Future Cupot. Mindeközben a klub hű maradt filozófiájához: lehetőséget biztosít a fiatal tehetségeknek és kreatív támadófutballt játszik.

A játékosok jönnek az akadémiáról, helyet követelnek az első csapatban, akik bizonyítanak, nagy klubokhoz igazolnak – ahogy Frenkie de Jong, aki a nyártól az FC Barcelona kötelékébe tartozik. Ez a körforgás tartja mozgásban az Ajaxot: nemcsak egy-egy játékost tud kinevelni, vagy egy nagy generációt, hanem sorozatszerűen többet. A futballisták eladása nemcsak lehetséges, hanem szükséges is.

„Teret adunk a következő tehetségnek. Ha egy játékos túl sokáig marad, egy másik nem jut szóhoz, megáll a rendszer” – magyarázta Van der Sar a New York Timesnak. De Jong mellett De Ligt sem valószínű, hogy a következő idényben is az Ajax futballistája lesz, a Barcelonát, a Juventust vagy a Bayern Münchent is szóba hozták vele kapcsolatban. Az sem lenne meglepő, ha további távozók is lennének.

Végül is erre van berendezkedve az Ajax, a Van der Sar által emlegetett „visszaadást” a Real Madrid idegenbeli legyőzésével már megtették. A rendszer így újraindulhat, felbukkanhat a következő De Jong vagy De Ligt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik