Németország: Nem vagyunk olyan jók, mint gondolják – Kroos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.28. 15:37
null
Kroos kritikus volt csapattársaival szemben (Fotó: AFP)
Toni Kroos, a német labdarúgó-válogatott játékosa letargikus hangulatban nyilatkozott a Brazília ellen 1–0-ra elveszített keddi felkészülési mérkőzést követően. A két csapat a 2014-es világbajnokság elődöntőjében is találkozott, akkor a németek megsemmisítő, 7–1-es vereséget mértek a házigazdára. A dél-amerikaiak most revánsot vettek.

 

„A negatívumok többségben voltak a pozitívumokkal szemben. Egyszerűen kevés volt, amit nyújtottunk – mondta csalódottan a brazilok elleni vereség után Toni Kroos.Nem vagyunk olyan jók, amennyire az emberek mondják, vagy amennyire több játékostársam gondolja.”

A Real Madrid középpályásának véleményét osztja válogatottbeli csapattársa, a Manchester Cityt erősítő Ilkay Gündogan is. „Voltak jó dolgok, de több volt a rossz. Önkritikusnak kell lennünk. Láthattuk, hogy van még miben fejlődnünk. Szerencsére ez csak felkészülési meccs volt…”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NÉMETORSZÁG–BRAZÍLIA 0–1 (0–1)

Berlin, Olimpiai Stadion, 72 717 néző. Vezette: J. Eriksson (svéd)
Németország: Trapp – Kimmich, Rüdiger, J. Boateng (Süle, 69.), Plattenhardt – Gündogan (T. Werner, 81.), T. Kroos – Draxler, Goretzka (Stindl, 61.), L. Sané (Brandt, 61.) – Gomez (S. Wagner, 62.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Brazília: Alisson – Dani Alves, Thiago Silva, Miranda, Marcelo – Casemiro – Willian, Paulinho, Fernandinho, Coutinho (Douglas Costa, 73.) – Gabriel Jesus. Szövetségi kapitány: Tite
Gólszerző: Gabriel Jesus (37.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik